asdf

A 10 legjobb időutazós film

  • Szerző: P. Kristóf
Nekünk nagyon bejött az Időről időre című film, ezért úgy döntöttünk összeszedjük nektek a kedvenc időutazós filmjeinket és megvizsgáljuk hogyan, miért és milyen következményekkel zajlik a különböző alkotásokban a folyamat. Vigyázat spoiler veszély!

10. Bill és Ted zseniális kalandja

Kik: Bill (Alex Winter) és Ted (Keanu Reeves) meg persze a fogjul ejtett történelmi személyek.

Hogyan: Visszaküldenek nekik egy telefonfülkét a 2688-as évből, melyel kedvükre utazhatnak az időben.

Miért: Mert az általuk alapított Vad Csődörök nevű zenekar elhozza a világbékét és az egyetlen igaz hit alapjává válik a jövőben. Azonban a fiúk bukásra állnak történelemből és ha nem sikerül a vizsgájuk, akkor a szüleik örökre elválasztják őket egymástól, vagyis a zenekar sem érheti el célját. 

Következmények: A két lökött fiú visszamegy a múltba és elrabolják a vizsgához szükséges történelmi személyiségeket, hogy első kézből tanulják meg a történelmet. A dolog azonabn kicsit elfajul, amikor elszabadulnak egy plázában, végén egytől egyig a rendőrségen kötnek ki. A vizsga azonban sikerül, így a jövő biztonságban van!

9. Looper - A jövő gyilkosa

Kik: Akiket a maffia meg akar gyilkoltatni.

Hogyan: A feketepiacon lehet ilyen szolgáltatást vásárolni, az illetők ruhástól, megkötözve, zsákkal a fejükön érkeznek a megadott időre és helyre, hogy a jövőgyilkosok egyből lelőjék őket.

Miért: A jövőben lehetetlen valakit nyomtalanul eltűntetni, ezért a maffia a nem kívánt személyeket visszaküldi a múltba, ahol a looperek végeznek velük.

Következmények: Egyik nap a maffia úgy dönt, hogy a bérgyilkos Joe öreg énjét kell likvidálnia, azonban rájön a dologra és sikerül elmenekülnie önmaga elől. Mint kiderül, a jövőben egy kegyetlen, teljhatalmú gengszter uralkodik, őt akarja még gyermekkorában megölni, ezzel megváltoztatva a történelmet. A fiatal Joe azonban nem hagyja, először a nyomába ered, ám rá kell jönnie, hogy csak úgy akadályozhatja meg a dolgot, ha még most végez magával.

8. Az időutazó felesége

Kik: Henry DeTamble (Eric Bana) majd később kislánya Alba DeTamble (Hailey McCann) is. 

Hogyan: Henry különös genetikai adottságai miatt képes utazni az időben, ám ezt nem képes irányítani, ami később rengeteg problémát okoz házasságában. Az időutazás során nem képes tárgyakat vinni magával, így mindig meztelenül érkezik mindenhova. Később lánya, aki megörökölte tőle a képességet, már irányítani is tudja azt.

Miért: Egy genetikai adottság következtében, amit nem képes irányítani, így gyakran véletlenszerűen sodródik térben és időben. Néha konkrét céljai is vannak, például hogy megváltoztassa a saját múltját, vagy kiderítsen valamit feleségéről.

Következmények: A férfi ismeri saját és családja jövőjét, halála után is rendszeresen meglátogatja őket fiatalabb énje képében, de a megtörtént dolgokon sosem tud változtatni.

 

7. Idétlen időkig

Kik: Phill Connors (Bill Murray)

Hogyan: Minden reggel élete legrosszabb napját kell átélnie, ugyanazon a napon kel fel, ugyanakkor, ugyanarra a rádióműsorra, ugyanazt mondják neki az emberek, minden ugyanaz és ezt Phill-en kívül senki sem tudja.

Miért: Konkrétan nem derül ki, de jellemfejlődésen megy keresztül és meg tanul szeretni is, végül ez töri meg az átkot. 

Következmények: Mivel ugyanazt a napot éli át, kiismer mindenkit a városban, fejből tudja a szövegeket, eseményeket, mindenki életét. Szép lassan beleőrül és öngyilkossággal próbálkozik, de ez sem segít. Végül a jelleme fejlődése és a szerelem menti meg. 

6. Terminátor - A halálosztó

Kik: egy terminátor (Arnold Schwarzenegger) és Kyle Reese őrmester (Michael Biehn)

Hogyan: Egy időgép segítségével, mely csak élő szövetet, vagy élő szövettel burkolt tárgyat képes átjuttatni (mondjuk például egy terminátort) így az ellenfelek meztelenül és fegyvertelenül érkeznek vissza 1984-be.

Miért: A nem túl távoli jövőben a mesterséges intelligenciával ellátott számítógépek átveszik az uralmat az emberek felett. A teljes győzelmüket csak egy valaki akadályozza meg, az emberi ellenállás vezére, John Connor. A gépek azért küldik vissza a terminátort, hogy megölje édesanyját, Sarah Connort, mielőtt életet adna neki, míg Reese őrmester azért utazik vissza, hogy ezt megakadályozza. 

Következmények: Sikerül megállítani a gyilkos robotot, így az embereknek továbbra is van reményük. Ráadásul mint kiderül, Reese őrmester John Connor édesapja, így a hős megszületése annak köszönhető, hogy ezt meg akarták akadályozni. 

5. A majmok bolygója

Kik: négy űrhajós: Taylor (Charlton Heston), Landon (Robert Gunner), Dodge (Jeff Burton), és Stewart (Dianne Stanley)

Hogyan: Véletlen folytán, sokáig nem is tudnak róla, hogy a jövőbe kerültek. Azt hiszik két év telt el, de míg ők fénysebességgel haladtak az űrben, számukra lelassult az idő. Amit ők két évnek érzékeltek, valójában 2000 volt.

Miért: Egy félresikerült űrküldetés következtében teljesen véletlenül.

Következmények: Az űrhajósok egy olyan bolygóra jutnak el, ami kísértetiesen hasonlít a Földre, ezt azonban a majmok uralják, háziállatként kezelik a rendkívül primitív embereket. Aztán a film fordulópontján a főhős meglátja a tengerparton homokba temetett Szabadságszobrot és rá kell jönnie, hogy amíg az űrben voltak, kicsit megváltoztak a dolgok odalent.

4. Donnie Darko

Kik: Donnie Darko (Jake Gyllenhaal), Frenk (James Duval) és egy repülőgép leszakadt hajtóműve

Hogyan: Egy féregjáraton keresztül.

Miért: Hogy megmentse barátnőjét, anyját és hugát a haláltól.

Következmények: Megváltoztatja az egész múltat, meghal mielőtt megismerkedhetne élete szerelmével, így megment mindenkit saját magán kívül. A lány amikor elsétál a ház előtt, amire ráesett a semmiből jövő repülőgép hajtómű, mely agyonnyomta a szobájában ülő Donnie-t, odaint a fiú anyjának, aki visszaint neki. Mindketten érzik, hogy ismerik valahonnan egymást, de nem tudják honnan és miért. 

3. Pillangó-hatás

Kik: Evan Treborn (Ashton Kutcher) és édesapja 

Hogyan: Ha nagyon aprólékosan elképzeli a múltját, akkor Evan képes visszautazni életének azon pontjára.

Miért: Gyermekkorában rengeteg trauma érte, azonban a legtöbbre nem képes visszaemlékezni. Megpróbálja felkutatni saját emlékeit, így megkeresi gyermekkori naplóit. Ezeket olvasva rájön, hogy meg tudja változtatni a múlt eseményeit. 

KövetkezményekKésőbb kiderül, hogy  az emlékezetkiesés azért van, mert azokban a pillanatokban nem akkori, hanem jövőbeli énje tartózkodott a testében, amikor változtatni próbált. Megpróbálja a traumákat elkerülni és utána mindig az ezzel teremtett alternatív világban folytatja tovább életét, ám előbb utóbb rá kell jönnie, hogy a legapróbb változtatásoknak is óriási következményei lehetnek a jövőben.

2. 12 majom 

Kik: James Cole (Bruce Willis)

Hogyan: Egy időgép segítségével, melynek a működése azonban bizonytalan, így párszor nem a megfelelő időpontba kerül vissza.

Miért: A Földet halálos vírus fertőzte meg, mely elpusztította az emberiség 99 százalékát. A túlélők egy kietlen földalatti világban élnek. Mindent megtesznek, hogy ezen változtassanak, ezért visszaküldik a börtönbüntetését töltő Cole-t, hogy mintákat gyűjtsön a vírusról, hátha találnak rá valami ellenszert. 

Következmények: Kideríti, hogy a fertőzésért egy magát a 12 majom hadseregének nevező szervezet a felelős. Mivel a vírusról nem tud semmit, ezért azzal bízzák meg, hogy nyomozzon a szervezet után, hátha meg tudja akadályozni az elterjedését. Végül elkezd kételkedni saját éppelméjűségében is és menekülni akar, miközben a vírus is útnak indul.

1. Vissza a jövőbe

Kik: Marty McFly (Michael J. Fox) és a Doki (Christopher Lloyd)

Hogyan: A Doki által feltalált időgéppel, mely történetesen egy De-Lorean DMC-12-es sportkocsi, mely 88 kilóméteres sebességnél képes megnyitni a tér-idő kontinuumot. A kívánt időpontot a kocsi műszerfalán lehet beállítani és az időugráshoz plutóniumra van szükség.

Miért: Egy kísérletnek indul, de amikor a plutónimot áruló terroristák közbelépnek, Marty egyedül kerül vissza 1955-be, ráadásul ahhoz, hogy visszajusson a jövőbe, plutóniumra, vagy óriási mennyiségű elektormos áramra lenne szüksége.

Következmények: A fiú véletlenül majdnem megakadályozza, hogy szülei összejöjjenek, ezzel saját létezését sodorva veszélybe. Megpróbál segíteni leendő apjának, hogy elcsábíthassa édesanyját, aki azonban iránta érez furcsa vonzalmat. Végül sikerül mindent elintéznie és 10 perccel a múltba indulása előtt érkezik vissza, így a Doki halálát is megakadályozza. 

 

Időről időre kritika itt!

Megosztás facebookon