(Julius) Caesar birodalma

Aki látta az első részt az tudja, hogy Caesar sosem volt átlagos majom. Egy kísérleti kezelésnek köszönhetően nem csak, hogy a saját faján belül emelkedett a trónra, de az intelligenciája túlszárnyalta az emberét. Ráadásul nem fejeltette el azt sem, amiről az emberek időnként hajlamosak: tudta, hogy honnan jött. Ezt a fajta tudást gyönyörűen integrálta a saját kolóniájába, ahol a majmok már nem fára másznak és banánt esznek, hanem szervezett társadalomban élnek. Mindenkinek meg van a maga a feladatköre, amit a tudásához mérten próbál a lehető legjobban elvégezni. Élesen kidomborodnak a különböző kasztok a társadalmon belül.

Caesar, Koba és még néhány kiválasztott példány tölti be a vezetői tisztségeket. Ők rendszerint lóháton – igen, ezt is megtanulták - közlekednek, ezzel is hangsúlyozva a hierarchiában betöltött szerepüket. Az olyan ösztönből végzett cselekvés, mint a vadászat, nem reked meg azon a szinten, hogy fejetlenül, minden fajta terv nélkül kirohannak a dzsungelbe a lesz, ami lesz-elvet követve. Szervezett támadtak. Az ehhez szükséges parancsszavakat és taktikai elemeket Caesar remekül idomította a saját kommunikációs csatornájához, ami a fejlődés alatt álló majmok esetében a jelrendszer alapjára épült. Ezt tanulta ő is, mielőtt elsajátította volna a beszéd képességét. Talán pont Caesar volt az, aki megfogalmazta a népük fenntartásához szükséges irányelvet: Mindig gondolkodj, mielőtt cselekszel. Ismerős lehet ez az intelem mindannyiunk számára, hiszen kiskorunkban újra és újra megkaptuk ezt a szüleinktől egy-egy vakmerő tettünk után.

Azért is hasonlítottam Caesar-t a híres római politikushoz és hódítóhoz, mert nyomokban ráemlékeztetett. Határozott kiállás, szilárd elvek, remek vezetői képesség. A neveltetéséből adódóan alapjaiban hisz és bízik az emberi jóságban, ami miatt egy fajta híd szeretett volna lenni a két faj között. Biztosítani akarta a békés átmenetet. Egyetlen hibája van: megbízott a saját társadalmában. Ennél fogva nem egy újabb tanmesét kaptunk arról, hogy milyen gonosz is az ember, hanem egy kicsit árnyaltabb képet, amelyben a fajunk épp annyira áldozat, mint amennyire hibás. A másik kapcsolódási pont a történelem egyik legnagyobb alakjához már spoileres, így csak annyit mondanék erről, hogy köze van egy kicsit a „Te is fiam, Brutus” – sztorihoz. Csak szerencsére nem annyira közhelyesen, mint amire számítottam.

Emberek kontra majmok

Vajon a kialakult helyzet után miként tud majd együtt élni a két intelligens, uralkodó faj. A válasz: sehogy. Az égi mechanika egyik alaptétele itt is érvényesül: ha két égitest találkozik egymással, akkor mindkettőnek sérülnie kell. Sérült is. Az emberek részéről az egoizmus kapott egy olyan pofont, ami alapvetően rengette meg a hitet a „teremtés koronája” maszlagban. A majmok oldalán főleg Caesar sérült, akinek be kellett látnia: a fajtársai sem jobbak az embereknél. Talán a megnőtt intelligencia vagy a természet alaptörvényei miatt, de a majmok is ugyanazokkal a problémákkal néztek szembe, amivel az emberiség is nap, mint nap.

De miről is szólt a film a forradalmon kívül? A történet az első rész után pár évvel játszódik. A gyógyszergyártó cég laborjából megszökött majmok az erdőben találtak menedéket, ahol mindentől elszigetelve felépítették a saját kis társadalmukat. Az emberekre viszont alaposan rájárt a rúd. Nem elég, hogy többen halálos áldozata is volt a majmok kitörésének, de elterjed a világon az úgy nevezett majominfluenza is. A halálos kór szinte kiirtotta a teljes emberiségét. Csak néhányan maradtak életben, akik immunisak voltak a betegségre. Ők Gary Oldman vezetésével közös kolóniába szerveződtek a túlélés reményében. A forgatókönyvírók mesterének tartott Syd Field szavaival élve: „konfliktus nélkül nincs cselekvés”. Ezért itt is kellett valami, ami előre mozdítja a történetet, mert máskülönben egy két órás posztapokaliptikus hangulatú dokumentumfilmet nézhettünk volna végig. A konfliktus forrását az áram hiány szülte. Miközben néztem, ahogy Malcolm (Jason Clarke) kérleli Caesar-t, hogy engedje meg, hogy megjavítsák az egyetlen lehetséges áramforrásukat – mert, hogy az a majmok területén van -, belegondoltam abba, hogy milyen gyengék lettünk. Az első ember, aki a földet taposta, kibírta bojleres melegvíz, cirkófűtés és szélessávú internet nélkül. A mai pedig riadóztatja a katasztrófaelhárítókat, ha nem jön be az instagram.

Azért vannak a majmok előnyben, mert minden megpróbáltatásuk és intelligencia növekedésük ellenére, továbbra is a természet gyermekei maradtak, akik alkalmazkodni tudnak a környezetükhöz. Az emberek viszont elvesztették ezt a képességüket. Mi megerőszakoljuk, nem pedig megóvjuk a földet, ami idővel kamatostul visszakéri a kölcsönt. Caesar ugyan belemegy – némi közjáték és erőfitogtatás után – a dologba, bízva abba, hogy ezzel megteremtheti a békét. A terve nem jön be: az emberek és a saját fajtársai sem voltak hajlandóak közös nevezőre jutni. Egy rögtönzött puccskísérlet után pedig elszabadul a pokol, ahol már nem csak a maroknyi emberiség, de a majmok fennmaradása is a tét.

Andy Serkis-t a motion capture – technika „szülte”

Manapság, ha karakteres CGI-lényeket kell megszemélyesíteni, akkor a producerek gyorshívóján Andy Serkis neve állhat. Elképesztően erős alakítást nyújtott, pedig nagyon nehéz lehet a speciális ruhában, kamerával az arca előtt hitelesen és érzelemgazdagon játszani. Már a Gyűrűk Urában is bebizonyította, hogy nagyon ért ehhez, de most mást is mutatott: valódi színészetet. Caesar összetett karakteréhez nem volt elég annyi, hogy majom módjára óbégasson. Meg kellett mutatnia azt a folytonos belső vívódást, ami végig ott volt benne. És ezt végig nagyon hiteles és megbízható „csatornán” tudta közvetíteni a néző felé. Főleg az érzelmes jelenetek voltak azok, amik a legjobbra sikerültek.

És ezen a ponton jelentkezik a film legnagyobb gyengéje: az emberi szálak súlytalansága. Ugyan minden karaktert egy jól körülírt – és szájbarágott – motiváció hajtotta előre, de ennél többet nem lehet elmondani róluk. Nem voltak idegesítők, de szerethetőek sem. A közömbösség pedig a legrosszabb, amit egy filmről, színészről vagy karakterről el lehet mondani. Hasonló gondom volt a Godzilla esetében. Ott is inkább az óriás szörnyekre helyezték a főhangsúly, ami mellett minden más nagyon elsikkadt. Itt igazából Caesar és a majmok döntései határozták meg a filmet, amihez Gary Oldmanék csak statisztálni tudtak. Egy ilyen epizodikus szerepért kár volt egy ekkora színészt leszerződtetni. Egyedül Jason Clarke-kal próbáltak meg valamit kezdeni. Az ötletbörze valószínűleg azzal záródhatott a writers’ room-ban, hogy Malcolm karaktere egy közepes James Franco-replika legyen. Hasonló értékeket képviselt, hasonló mentalitással állt hozzá a majmokhoz, annyi különbséggel, hogy súlyosabb családi háttérszálat kapott. A többiekről sajnos olyan nehéz lenne írni, mint tűt keresni a szénakazalban. Vagy a dzsungelben.

A látványvilág is sokat fejlődött az első rész óta. Caesarék sokkal hihetőbbre sikeredtek. A mimikájuk emberibb lett, ami azért is fontos, mert végső soron a fejlődésük végére már majdnem teljesen emberiek lesznek. Egyedül a 3D erőltetését sajnálom, ami plusz élmény elérése helyett csak arra volt „jó”, hogy fejfájást okozzon. Indokolatlan volt.

Összességében A majmok bolygója – Forradalom-nak sikerült túlszárnyalnia az első részét. Ahogyan a lázadásból forradalom lett, úgy fejlődőt a film is egy magasabb szintre. A vége pedig felvezette a következő részt, amivel a Majmok bolygója is trilógiává bővülhet, amit a látottak alapján egyáltalán nem bánnék.

A MAJMOK BOLYGÓJA – FORRADALOM

Színes amerikai film akció, kaland, sci-fi

Eredeti cím: Dawn of the Planet of the Apes

Főszereplők: Gary Oldman, Keri Russell, Judy Greer, Andy Serkis. Zene: Michael Giacchino. Operatőr: Michael Seresin

Látvány: James Chinlund.

Írta: Pierre Boulle, Mark Bomback, Scott Z. Burns, Rick Jaffa, Amanda Silver.

Rendezte: Matt Reeves

Mozibemutató: 2014. július 17.

Gyártó: Twentieth Century Fox

Játékidő: 130 perc

Korhatár: 12

Forgalmazó: InterCom