asdf

Box Office: Még mindig a majom az úr

Magyarországon forgalmazási okok miatt sajnos nem kerülhet széles közönség elé A majmok bolygója-franchise második része, ám ez egyáltalán nem vette el Caesarék harci kedvét, akik továbbra is őrzik a „bevételi fa” legfelső ágát.

Caesar még mindig uralkodik!

Még az 50%-os nézői zuhanás sem volt elég ahhoz, hogy megállítsa a majmok forradalmát. Olyannyira nem, hogy a második hétvégén befolyt 36 millió dolláros összeggel sikerült megőrizniük a Box Office-lista első helyét. Pedig a forradalom leverésének érdekében jelentős erősítés is érkezett Cameron Diaz (Szexvideó), Rozsdás (Repcsik) és James DeMonaco (A megtisztulás éjszakája: Anarchira) személyében.

Rövid összegzés: Amerikában jelenleg 138 milliónál tart a 170 milliós budget-ből forgatott film. A nemzetközi eredményekkel együtt Caesarék már erőteljesen vágtatnak a 300-as vonalhoz. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy rosszul teljesítene a film - bizonyára a készítési költségeken felül fog hozni -, de az már most látszik, hogy el fog maradni az első rész impozáns teljesítményétől. Egy kis összehasonlítás: A majmok bolygója: Lázadás, amit 93 millióból forgattak, összesen 481 millió dollárt hozott a stúdió konyhájára. Ebből az összegből csak Amerika 176 millió dollárt vállalt magára Jól látszik, hogy A majmok bolygója: Forradalom ugyan túl fogja szárnyalni az első rész hazai eredményét, csak nem mindegy az, hogy mihez viszonyítunk.

amajmokbolygoja_boxoffice_masodikhetve_#1

Az amerikai nézők újra megtisztulásra vágytak

Érezni már a The Purge-trilógia illatát a levegőben. A 2013-ban bemutatott A bűn éjszakája is óriási kasszasiker volt. A nevetségesen alacsony összegből – 3 millió dollár – forgatott horror-film 64 millió dolláros bevétellel zárt Amerikában, ami enyhén szólva is busásan megtérítette a stúdió befektetését. Nem csoda, hogy ezek után azonnal kérték a folytatást. Még hozzá rohamtempóban.

James DeMonaco-nak alig egy éve volt arra, hogy leforgassa a grandiózusabb folytatást, ami az előzetesek alapján egy igazán véres, vad szórakozás reményével kecsegtetett. A végeredménytől viszont kicsit sem ájultunk el. Ellenben az amerikaiak, akik a jelek szerint nagyon ki voltak éhezve a megtisztulásra. A valamivel nagyobb költségvetésből - 9 millió - garázdálkodó horror-film, A megtisztulás éjszakája: Anarchia 28 millió dolláros nyitóhétvégét tudhat a háta mögött. Ez az eredmény bőven elég volt a Box Office-lista második helyéhez. Ezenkívül a stúdió annak is örülhetett, hogy a premier után a film máris háromszoros hasznot hozott. Már csak arra leszünk kíváncsiak, hogy jövőre vagy csak két év múlva érkezhet a folytatás. A minőséget látva az utóbbiban reménykedünk.

a_megtisztulasejszakaja_anarchia_boxoffice_#2

Alacsonyan szállnak a Repcsik!

Azt be kell látni, hogy Repcsik számait nem szabad az „anyasorozathoz”, a Verdákhoz hasonlítani, mert ég és föld a különbség köztük. A saját mércéjükhöz mérten az első repülős kaland nem hozott rosszul: az 50 millióból forgatott film – 22 milliós nyitóhétvége - összesen 219 milliót termelt a stúdiónak. Nem csoda, hogy ezek után Rozsdásék is megkapták a felszállási engedélyt a következő kalandra. A folytatásra szintén 50 millió dollárt kaptak a készítők, a nyitó hétvégéjük pedig csak egy hajszállal maradt el az első felvonás premier adataitól: 18 millió dollár. Ezzel a légáramlattal a bevételi lista harmadik helyére kerültek, ami azért is nagy szó, mert sikerült lehagyniuk Cameron Diaz új filmjét, a Szexvideót! Ugyan nagy pénzügyi magasságokba biztosan nem fognak repülni, de arra jó lesz, hogy Rozsdás harmadik kalandját is finanszírozni tudják.

 repcsik2_amentoalakulat_boxoffice_#3

Top 10-es amerikai bevételi lista

 1. A majmok bolygója: Forradalom

2. A megtisztulás éjszakája: Anarchia

3. Repcsik: A mentőalakulat

4. Szexvideó

5. Transformers: A kihalás kora

6. Tammy

7. 22 Jump Street: A túlkoros osztag

8. Így neveld a sárkányodat 2.

9. Demóna

10. Earth to Echo

Megosztás facebookon