asdf

Új Harry Potter-filmek készülnek

  • Szerző: P. Kristóf
Új Harry Potter filmeket készít a Warner Bros. és J. K. Rowling, azonban feltehetőleg a címszereplő nélkül.

fantasticbeastsAz új sorozat alapjául a Roxfort Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them)  elnevezésű tankönyve és az azt író, fiktív Göthe Salmander élete szolgál majd. A szerző azt nyilatkozta, hogy ez nem egy Harry Potter folytatás lesz, de ugyanabban a világban fog játszódni, szóval a rajongóknak nem lesz idegen. A cselekmény New York-ból indul majd, 70 évvel a már ismert történet előtt. Az első rész címe megegyezik majd a kitalált tanagyag címével és egyelőre annyit tudni róla, hogy a forgatókönyvet maga Rowling készíti. Ez azért is érdekes, mert ilyenre korábban még nem volt példa, ez lesz a brit írónő első szriptje. A Legendás állatok és megfigyelésük sem előzménye, sem folytatása nem lesz a Harry Potter filmeknek, inkább a varázsvilág bővítéseként szolgál. 

A nyolc Harry Potter film 2001 és 2011 között több, mint 7 milliárd dolláros bevételt hozott, ezzel a világ legsikeresebb film franchise-ává válva, ami remek indok egy Stúdió számára a folytatásra.

Megosztás facebookon