asdf

Legendás állatok és megfigyelésük – Első előzetes

Megvan a jövő év első, nem moziban nézős-blockbustere? Egy kedvcsináló alapján nem szabad még nagyobb konklúziókat levonni, ám ez teaser trailer-szerűség inkább megijesztett, sem mint megnyugtatott.

A Legendás állatok és megfigyelésük legnagyobb problémája lehet, hogy kiveszett belőle az a varázslat, ami anno a Harry Potter-filmeket - még a leggyengébb darabokat is - teljes mértékben átlengte. Igaz, a varázslótanonc esetében könnyebb dolga volt a direktornak, hiszen egy olyan világra kellett hivatkoznia, amit J. K. Rowling a hét részre nyújtott könyvsorozatában nagyon alaposan és részlet gazdagon festett meg. Ezzel szemben ez a történet inkább erőltetett, izzadságszagú, pénzhajhász próbálkozásnak tűnik. A méretes Harry Potter-világ bővítésével nem lenne probléma - bőven lenne használható ötletem, hogy mikkel kikkel kellene foglalkozni -, de ez így, ebben a formában nem elfogadható. Két Lumos Maxima között csak homályos spekulációim vannak a történetről: a varázsvilág híres magizoológusa, Göthe Salmander, aki később a roxforti tankönyvet is jegyzett, New Yorkba utazik, hogy elfogjon, megöljön (?) egy-két szörnyet. Ez a pilot inkább egy Monster of the Week-szerkezetű sorozathoz passzolna. Nem nagyon látom mivel lehetne hasznos kitölteni a minimum két órás játékidőt. Bizonyára be lesz vezetve egy újabb keménykezű nemezis is. David Yates legújabb rendezése 2016 novemberében várható a mozikban.

Egyedül a szigetországon kívüli varázslóvilág bemutatása tűnik érdekesnek. Amerika és Anglia minden téren – legyen szó kultúráról, társadalmi értékekről –homlokegyenest más képvisel, így izgalmas lehet látni, hogy a Lehetőségek Hazájában milyen formában közelítik meg a mágiát. Ami bizakodásra adhat okot az pont J. K. Rowling, aki ezúttal nem könyv, hanem scriptíróként vette ki a részét a munkából. Nagyon remélem, hogy tud még újat, izgalmasat, egyedit hozni ebbe a csodálatos, lenyűgöző világba. Ami pedig a főszereplőt illeti: Eddie Redmayne most bebizonyíthatja, hogy nemcsak az Oscar-hajhász - A mindenség elmélete, A dán lány - szerepek állnak jól neki. A Jupiter felemelkedésében nyújtott gyenge teljesítménye után maximum pozitívan tudok benne csalódni. Számomra örök rejtély marad, miként tud ilyen szépen menetelni Hollywoodban.fantasticbeasts1

Legendás állatok és megfigyelésük/Fantastic Beasts and Where to Find Them - Hazai premier: 2016 november

Update (2016. 04. 11.): Új előzetes érkezett!

Megosztás facebookon