asdf

Októberben ismét Cinema City Filmünnep

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: Cinema City
A Cinema City idén is megrendezi minden fővárosi és vidéki mozijában az immár hagyománnyá vált négynapos eseménysorozatát, a Cinema City Filmünnepet. Jegyezzétek meg! Október 9. és 12. között a Cinema City a kedvezményes jegyek mellett tematikus filmklubokkal, háttérbeszélgetésekkel és sztárjegykezelőkkel várja a mozizni vágyókat. A Filmünnep hivatalos arca Szabó Simon lett.
A Cinema City multiplexekben az élmény már a lobbiban elkezdődik. A vetítések előtt október 10-én az Allee halljában DJ Sterbinszky fokozza a hangulatot zenei mixeivel. A jegyszedők helyét az ünnep alatt egy időre ebben az évben is ismert magyar színészek, zenészek és televíziós hírességek veszik át.
 
A Filmünnep ideje alatt a mozirajongók 710 és 910 forintért nézhetik meg a műsoron tartott és a legújabb filmeket. Ebben az évben október 9-én három produkció debütál a vásznakon, ötöt pedig premier előtt láthat a nagy közönség, köztük a vérbeli maffiatörténetnek ígérkező Gibraltárt, a korosztálytól függetlenül felhőtlen kikapcsolódást ígérő szörnymesét, a Doboztrollokat, a gyermekfelügyelet komikus pillanatait Babysitting-et, vagy az eddig csak a CineFeszten bemutatott Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című magyar filmet.
 
A Cinema City forgalmazásában kizárólag két előadásban lesz látható Andrei Gruzsniczki fekete-fehér filmje, mely a ’80-as évek Romániáját és annak titkosszolgálatát, a Secrutitate-t mutatja be. A One Direction „Where we are” világkörüli turnéjának milánói koncertfelvételét exkluzív vetítési időpontokban, kizárólag  október 11-én és 12-én tekinthetik meg a rajongók a Cinema City összes vidéki és négy budapesti mozijában.
 
A Filmünnep alatt hat olyan film is bemutatásra kerül, melyek után a nézők filmklubokon vehetnek részt, ahol neves filmesztéták, filmszerészek és a témában jártas szakemberek beszélgetnek majd. Így Szabó Simon színész-rendezővel, Kovács Gellért filmszerésszel, Dudás Viktorral, Réz András filmesztétával, Schiffer Miklóssal, Kálid Artúrral és Nikodém Zsigmonddal is találkozhatnak a nézők. Három vidéki városban, Zalaegerszegen, Székesfehérváron és Nyíregyházán is sztárok kezelik majd a jegyeket, Székesfehérváron, Kaposváron közönségtalálkozóval várják az érdeklődőket, Debrecenben pedig filmklubbon vehetnek részt a mozirajongók.

„A Filmünnep alatt a mozit, a moziba járást ünnepeljük. Számomra, mint filmes alkotó, a legfontosabb, hogy a nézők olyan környezetben lássák a produkciókat, melyeket az alkotók arra szántak, ahol az élmény és a mondanivaló a leginkább átélhető. Minden egyes moziba járásnak megvan a maga személyes élménye, amelyet a filmnézés varázslata tesz különlegessé” – mondta Szabó Simon, színész-rendező.

Nézz filmeket, vegyél popcornt és NYERJ! 

Cinema City Filmünnep 2014 - A képre kattintva tudod megnyitni a galériát.

Megosztás facebookon