asdf

Két újabb Indiana Jones film is készülhet

  • Szerző: P. Kristóf
Már évek óta ígérik az Indiana Jones sorozat ötödik részét, de eddig semmilyen lépés nem történt az ügyben, pedig maga Harrison Ford többször is kijelentette, mennyire szeretne újra a régész-kalandor bőrébe bújni. Úgy látszik elege lett a tétlenségből, mert ezúttal ő maga sürgette meg a produkciót.

A 71 éves amerikai sztár már a 2008-as Indiana Jones és a kristálykoponyák királysága forgatásán is panaszkodott, hogy nem tud már annyira ugrálni a jelenetekben. Ugyanakkor ő maga nagyon ragaszkodik a karakterhez és amíg képes egyáltalán ilyen akciók elkészítéséhez, addig szeretné megcsinálni a következő részt. Mindezek ellenére sem Spielberg sem a decemberben a film jogait megvásárló Disney nem tett az ügy érdekében, így a színész komoly lépésre szánta el magát.

Indiana Jones

Harrison Ford rendkívül szűkszavú volt a Star Wars VII.-el kapcsolatban, pedig a pletykák szerint ő is szerepet kaphat majd benne, hogy ismét Han Solo legyen. Ennek oka a Market Show szerint az, hogy még mindig nem állapodott meg a Disney-vel, de most egy alkut ajánlott nekik. A szerződés értelmében csak akkor játszik a következő Csillagok háborúja moziba, ha csinálnak újabb Indiana Jones filmet, méghozzá nem is egyet, hanem rögtön kettőt. Mivel a színész már nem lesz fiatalabb, ezért feltehetőleg a két epizódot egymás után, vagy akár egyszerre forgathatják le.

A hírt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, de Ford mindig nagyobb érdeklődést tanusított Indiana Jones szerepe iránt, mint Han Solo-ért, viszont a Disney nagyon szeretné, hogy újra az Ezeréves Sólyom kapitányává válljon, így ez valóban remek tárgyalási alap lehet számára. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! 

Megosztás facebookon