asdf

Az Életrevalók francia sztárja is beszáll a Jurassic World-be

  • Szerző: P. Kristóf
Az Életrevalók című francia film főszereplője, Omar Sy is benne lesz a Jurassic World című filmben.

A Star Wars VII.-el ellentétben a Jurassic Park régóta várt negyedik részének kapcsán szép lassan, de folyamatosan jelentik be a neveket. Nem rég például azt tudhattuk meg, hogy az első részből Goldblum és Neill nem, viszont BD Wong visszatér majd. Ez egy érdekes választás, hiszen neki alig volt jelenete a filmben, de a történet szempontjából annál jelentősebb szerepe volt, hiszen ő alakította a kutatás egyik vezetőjét. Most az Életrevalók című nagysikerű francia film egyik főszereplője, Omar Sy jelentette be Twitter oldalán, hogy csatlakozik a Jurassic World stábjához.

Omar Sy

Azóta, hogy az Életrevalókért megnyerte a francia César-díjat, egyre nagyobb az érdeklődés a színész iránt. A Jurassic World nem az első szuperprodukció, melyben szerepet kap, hiszen az idén májusban megjelenő X-Men: Az eljövendő múlt napjai című filmben is láthatjuk majd, ahol a Bishop nevű mutánst alakítja. A dinós kalandfilmben egyelőre nem tudni, milyen szerepet kap majd, de az már biztos, hogy csatlakozik a Chris Pratt, Idris Elba, Bryce Dallas Howard, Vincent D'Onofrio, Jake Johnson, Irrfan Khan, Nick Robinson, Ty Simpkins és BD Wong csapatához. 

X-Men: Az eljövendő múlt napjai - Hazai bemutató: 2014. május 22.

Jurassic World - Bemutató: 2015. június 12.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon