asdf

A Szárnyas fejvadász nyomasztó múltja

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Denis Villeneuve úgy tesz, mintha jól bírná a terheket. Igaz, lehet is tapasztalata ilyesmiben, készített már néhány különleges filmet, amely máris legendás alkotóvá tette, például a Sicarió-t és az Érkezés-t, az utóbbiért tavaly rendezői Oscar-díjra is jelölték.
Ám az igazán nagy dobás még csak most következik: a nyár, az év, esetleg az elmúlt 35 év legjobban várt filmje, a Szárnyas fejvadász folytatása, a Szárnyas fejvadász 2049 Budapesten készült és ősszel kerül a mozikba.
a-szarnyas-fejvadasz-2049-jelenet01
A bombasiker előtt álló rendező azonban nem titkolja, hogy ez a feladat még őt is megviselte valamennyire.
a-szarnyas-fejvadasz-2049-jelenet03
"Ridley Scott a filmünk executive producere. És én a legnagyobb ajándékot kaptam tőle, amit lehet: a művészi szabadságot. Azt mondta: „ez a te filmed. Nem leszek ott a forgatáson, csak ha úgy érzed, szükség volna rám. Akkor hívj.” És tényleg nem volt ott, de Ryan Gosling-gal megbeszéltük, hogy azért mindketten nagyon éreztük a jelenlétét. Kicsit nyomasztott is. Hiszen az általa teremtett univerzumben mozogtunk, és egy mesterművet kellett folytatnunk… ami szinte lehetetlen. De amikor ezzel szembenéztünk, és belenyugodtunk, hirtelen minden könnyebb lett.– nyilatkozta a rendező a múlt heti, Európa összes fontos mozisát összegyűjtő barcelonai konferencián. 


Szárnyas fejvadász 2049/Blade Runner 2049 - Hazai bemutató: 2017. október 5.
Megosztás facebookon