asdf

Posztert kapott Tarantino új filmje

Tarantino következő projektje a Django után ismét egy western lett volna, de mivel valaki kiszivárogtatta a forgatókönyvét, inkább úgy döntött, mégsem készíti el. Azért tartott belőle egy felolvasóestet, melyen rengeteg sztár vett részt, ezen alkalomból pedig a The Hateful Eight kapott egy posztert is.

Tarantino nagy lelkesen vágott bele második westernjébe, amikoris szerencsétlen módon kiszivárgott a forgatókönyve. Ez annyira felbőszítette a rendezőt, hogy egyből perre vitte az ügyet és kijelentette, soha nem készíti el ezt a filmet. Aztán kicsit sikerült lenyugodnia és úgy döntött, hogy egyetlen alkalommal felolvasóestet rendez belőle, melyen az egyes karakterek szövegét azok a színészek olvasták fel, akiknek a szerepet szánta. Az esemény alkalmából készült is egy poszter a The Hateful Eight-hez, amit most meg is tekinthettek.

hateful eight

Az esten egyébként Samuel L. Jackson, Tim Roth, Bruce Dern, Michael Madsen, Kurt Russell, Amber Tamblyn, Walton Goggins, James Parks, Denis Menochet, Dana Gourrier, Zoe Bell, valamint James Remar vett részt és akkora siker lett, hogy a rendező azóta meg is enyhült egy kicsit és elhatározta, újraírja a sztorit egy kicsit. Jelenleg a második változaton dolgozik, de saját elmondása szerint ezt is újraírja majd. Ha minden így halad tovább, még az is lehet, hogy mégis elkészül a film, bár az eredeti változatától kissé eltérően. 

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon