asdf

Miniorozat készül Tarantino Django-jából

Quentin Tarantino Cannes-ban egy sajtótájékoztató keretein belül rengeteg filmes kérdésre adott választ. Többek között arról is nyilatkozott, hogy a Django elszabadul című filmjével vannak még tervei.

A mindig lelkes rendező saját filmjei újranézéséről is beszélt és elmondta, hogy nem érti azokat a rendezőket, akik nem szeretik újranézni a filmjeiket. A napokban épp a Kill Bill első részét kapta el egy tévécsatornán, és végignézte azt, pedig csak belenézni akart.

django-livre-django-unchained 

Tarantino elárulta, hogy a Django elszabadul annyira hosszúra sikeredett, hogy abbból van még kilencven perc, ami nem került bele a moziváltozatba. A film sikerei után azt tervezi, hogy annak felhasználásával csinál egy négyrészes, egyórás epizódokból álló minisorozatot. "Az emberek utálják a négyórás filmeket, de szívesen megnéznek akár egyben egy négyórás minisorozatot, ha bejön nekik" - magyarázta döntését.

django_tarantino_dicaprio
DiCaprio és Tarantino

Természetesen szóba került a The Hateful Eight című, tervezett westernfilmje is, amelynek megvalósítását a forgatókönyv kiszivárgása miatt elvetette. "Már nem vagyok olyan dühös, és kezd begyógyulni a szúrt seb a hátamon" - nyilatkozta, majd elmondta, hogy már belevágott a forgatókönyv második változatába, és biztos benne, hogy lesz még harmadik is. Korábban is úgy tervezte, hogy két forgatókönyvet ír.

A rendező még nem döntötte el, hogy végül mit kezd vele, de nem zárja ki annak lehetőségét, hogy mégis leforgatja. Viszont az is lehet, hogy színdarab készül belőle vagy könyvként adja ki. 

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon