asdf

Christian Bale mutatja az utat Kánaánba

Már kezdtük elfelejteni az egyik legérdekesebb filmtervet, az Exodus-t, amely már egy ideje nem hallatott magáról. Most végre az Entertainment Weekly jóvoltából elzarándokolhattunk Egyiptomba, hogy a saját szemünkkel győződjünk meg arról, hogy nem csak a Denevérember kosztüm, hanem a harci szerelés is jól áll Christian Bale-nek.

Érdemes nagyon erősen szemmel tartani az Exodus: Gods and Kings című produkciót, mert az ismert történet mellett a kamera mindkét oldalán igazán nagy renoménak örvendő filmesek állnak. A rendezői székben az Oscar-díjas Ridley Scott foglalt helyet, akinek már eddig is olyan műveket köszönhettünk, mint A nyolcadik utas: a Halál, a Szárnyas fejvadász vagy a Gladiátor. Ezúttal egy bibliai történet adaptálásával próbálkozott meg. A rendezőt ismerve, bizonyára nagyon egyedi megvilágításba fogja helyezni Mózes kivonulását Egyiptomból.

A főszerepet Christian Bale vállalta el, akit ma Leonardo DiCaprio mellett, a legjobb amerikai színészként tartanak számon. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen amellett, hogy rendkívüli képességekkel van megáldva, hihetetlenül alázatos a munkája iránt. Ha kell, akkor csontsoványra (A gépész) fogy egy szerep kedvéért, de ha a karaktere azt „kéri tőle”, akkor pocakot növeszt (Amerikai botrány) a hitelesség kedvéért. Az eddigi képek alapján nagyon harcedzetten ábrázolja Mózest, aki nem fél kardot rántani az igaz ügy érdekében.

Exodus-EW-Exclusive-01

Exodus-EW-Exclusive-03

Ramszesz fáraót Joel Edgerton alakíthatja, aki a Warrior-ban és A nagy Gatsby-ban már bebizonyította, hogy tehetséges színész. Bizonyára ezzel a szereppel is maradandót fog alkotni.

Exodus-EW-Exclusive-Ramses

A mellékszerepekben olyan elismert színészek tűnnek majd fel, mint Ben Kingsley vagy Sigourney Weaver.

Exodus-EW-Exclusive-05

Ridley Scott ígéretes produkciója, az Exodus: Gods and Kings 2014. december 12-én vonulhat be az amerikai filmszínházakba.

Megosztás facebookon