asdf

Az új Sigourney frizurája ezért ilyen idétlen

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Az óév vége hozott néhány nagy meglepetést. Például azoknak a szerencséseknek, akik egy New York-i moziban megnézhettek néhány jelenetet az Alien: Covenant-ból, A nyolcadik utas/Alien sorozatot feltámasztó legújabb Ridley Scott-rendezésből.

A film egyik főszereplője, Katherine Waterstone személyesen is megjelent az eseményen, és – bár az alkotók sok titkot igyekeznek megőrizni a filmmel kapcsolatban – olyan infókat is megosztott a közönséggel, amelyeket addig hét lakat alatt őriztek.

aliencovenant-ridleyscott-katherinewaterstonAz egyik az, hogy az ő figurája igencsak hasonló a régebbi filmek Sigourney Weaver karakteréhez. A másik, hogy minek köszönheti a filmbeli frizuráját.

fantastic-beasts-where-to-find-them-new-york-premiere-33

"A frizurám az én ötletem, azt én adtam a filmhez. Amikor az első meghallgatásokra jártam, közben még a Legendás állatok és megfigyelésük-et forgattuk, szóval, idétlen rövid hajam volt, ami Ridley Scott-nak nagyon tetszett. De én úgy éreztem, az űrben már nem lehetek ugyanaz a kétballábas boszorkány. Viszont akkoriban sokat lógtam együtt Ezra Miller-rel, és az ő idétlennél is idétlenebb frizurája nagyon bejött nekem. És mivel paróka is készült belőle, kölcsönkértem, és felpróbáltam, azután megmutattam Ridleynek: szóval, az Alien: Covenant-ban egyszerűen Ezra Miller-től loptam a hajam." – mondta a színésznő.

Alien: Covenant - Hazai bemutató: 2017. május 18.

Megosztás facebookon