asdf

Annabelle - Angol teaser

Befutott végre az év legjobban várt horror filmjének, az Annabelle-nek az első teasere. Erőteljesen megidézi a Halálos hallgatás szellemét. Csak azt nem tudom még eldönteni, hogy ez jó vagy rossz.

Félreértés ne essék: a Halálos hallgatás egy kiváló horror. Csak nem szeretném, ha Annabelle Billy feminista verziója lenne. Ennél sokkal többet is kilehetne hozni a vérfagyasztó játékbabából. A teaser– ami egy mini eredettörténetként is funkciónál – első pár pillanata kísértetiesen hasonlít az említett filmre. Az összehasonlításnak már csak azért is lehet létjogosultsága, mert mindkettőben közreműködött James Wan. A Halálos hallgatás esetében a direktori/írói feladatokat látta el, az Annabelle-ben pedig a produceri/tanácsadói szerepkört tölti be.

Első ránézésre nem tűnik rossznak, bőven látni a benne rejlő potenciát. Ha a játékidő nagy részében meg tudják idézni a The Conjuring világát, akkor az év legjobb hollywoodi horrorfilmje érkezhet ősszel a mozikba. Az előzetesen kívül bónuszként megkaptuk még az Annabelle első plakátját is.

Annabelle-movie-poster

Annabelle-el a tervek szerint 2014. október 3-án „játszhatunk” majd a mozikban.

Megosztás facebookon