asdf

Isteni műszak

  • Szerző: P. Kristóf
Bodzsár Márk első nagyjátékfilmjét igazi fekete komédiának harangozták be. Ezúttal nem kell csalódnunk, valóban az, ami.

Kicsit több, mint egy hónappal A nagy füzet után újabb magyar film mutatkozik be a mozikban. Nincs könnyű dolga, ugyanis elődje még a Karlovy Vary-i Filmfesztivál fődíját is elnyerte, az Isteni műszak mégis nagyobb közönségsikerre számíthat. A filmes világ dícsérete ide-oda, Szász János filmje mégsem hozott túl sok bevételt egyelőre. Ez nem a minőségének köszönhető, ugyanis tényleg kiemelkedő alkotás, de nem az átlag nézőkhöz szól. Azonban az Isteni műszak végre egy magyar közönségfilm, amely nem úszik el a közhelyeken és nem válik lapossá sem. Nagyon eredeti, nagyon új és nagyon jó film lett.

Isteni műszak Hungarikum

A film Milan (Ötvös András) történetén keresztül mutatja be a magyar egészségügyet a kilencvenes évek elején. Arra, hogy nem a jelenben játszódik, több okból is szükség volt. Egyrészt fontos szerepet játszik a történetben a délszláv háború, ugyanis onnan szökik meg főhősünk és minden tettében az motiválja, hogy megszöktesse Szarajevóból ottragadt szerelmét is. Másrészről pedig élesen bírálja a magyar egészségügyet, mégha ez elsőre csak poénnak tűnik is, így azzal, hogy a múltba helyezi, felmenti magát azalól, hogy bírálatok érjék. Elég csak visszagondolni Arany János Walesi bárdok című műve keletkezésének körülményeire. Ugyanakkor a kilencvenes évek első fele megfelelően szabad, de komor időszaka a magyar történelemnek, amikor mindenki próbált ügyeskedni, ezzel tökéletes közeget adva a sztorinak. 

Isteni műszak Hungarikum

Budapestre kerülve a szerencsétlen véletlenek következtében Milan bekerül Fék doktor (Rába Roland) és az őrült Kis Tamás (Keresztes Tamás) mellé mentősnek. A munkafelvételre teljesen illegális módon egy kínai étteremben kerül sor, aminek ekkor még semmi értelmét nem látjuk, de hamarosan körvonalazódnak a dolgok. Azért ne várjon senki egy csavaros thrillert, vagy bármi ilyesmit, az Isteni műszak tényleg fekete komédia és nem csak valami olyasmire sikeredett erőlködés. Minden meglepetés a véletlen műve, a műfajtól várhatóan egyre nagyobb és nagyobb bajba keverednek, míg a végén valami olyan helyzetben nem lyukadnak ki, amire az ember csak a fejét csóválja, hogy no ilyet ki látott? A karakterek nagyon eltaláltak, persze most is van egy főbolond, Kis Tamás képében, akin a legnagyobbakat lehet derülni, de hálistennek ezúttal nem csak rá építettek, csupán kiemelték a tömegből. 

Isteni műszak Hungarikum

A fiúnak rá kell jönnie, hogy társai nem a megszokott módon látják el orvosi teendőiket, erre utal a film szlogenje is: A halál nem válogat. Az ember igen. Ugyanis illegális papírokért cserébe önkéntes és olykor kevésbé önkéntes eutanáziával segítik túlvilágra egyes betegeiket, akiknek amúgy sem lenne már túl sok kilátásuk az életben. Kezdetben ez teljesen sokkolja Milant, de amikor rájön, hogy ebben üzlet is van, s ezzel barátnőjét segítheti a túlélésben, ő is beszáll. Az Isteni műszak olyan őszintén és viccesen ábrázolja a halált, hogy egy pillanatra sem tűnik lehangolónak, inkább mi is poénra vesszük. Mi lehetne nagyobb erénye egy fekete komédiának?

Isteni műszak Hungarikum

Bár erősen a hazai helyzetre épül, a westernre hajazó zenék, a rendkívüli hangulat és a filmes megoldások miatt nemzetközi szinten is megállhatja a helyét. Az Argó óta a legjobb magyar közönségfilm. Tele van utalásokkal, kulturtörténeti viccekkel, meglepően szórakoztató és szerethető. Csak remélni tudom, hogy Bodzsár Márk továbbra is kiveszi a részét a hazai filmkészítésből és láthatjuk őt még fejlődni is, mert ilyen első nagyjátékfilmmel elég fényes jövő áll előtte. Ritkán érzek ilyet, de hálás vagyok neki, amiért elkészítette művét, ez már hiányzott a magyar filmből. Az Isteni műszak vicces, fekete, elképesztően dögös és egy picit sem egyszerű vagy unalmas. Úgy jó, ahogy van, még több ilyet!

Megosztás facebookon