asdf

Keresés

2018 legjobb filmjei női szemmel

2018-12-30 12:02:00
Az idei év filmes kínálata számomra nem volt olyan kiemelkedő, mint a tavalyi, de azért 2018-ban is voltak nagy kedvencek és a Top10-es listámat kibővítettem plusz egy örök kedvenccel.

OSCAR - DÍJ 2018 NYERTESEK

2018-03-05 06:01:00
Ma hajnalban az amerikai filmakadémia kiosztotta a 90. Oscar-gála díjait. Sajnos Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje nem nyert, A víz érintése lett a legjobb film.

Minden, amit az Oscar-díjról nem tudtál

2018-03-01 20:00:00
Idén 90. alkalommal rendezik meg a filmes szakma legjobban várt díjátadó gáláját, az Oscar-t, ami bizony már sok mindent megélt. Íme, néhány érdekesség, kulissza, amit érdemes tudni az Oscar-díjról.

Íme a 2018-as BAFTA nyertesek

2018-02-19 10:54:00
Kiosztották a 2018-as BAFTA legjobbjainak járó díjakat. A Guillermo del Toro filmje A víz érintése 12 jelölésből csak hármat váltott díjra. A Winston Churchillről szóló A legsötétebb óra 9 jelölésből két díjat tudhat magáénak, köztük A legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést. A szintén 9 jelölést kapó a Három óriásplakát Ebbing határában című film tarolt a legjobban, ugyanis öt díjat zsebelt be.

Ezeket a filmeket érdemes megnézni januárban a moziban (2018)

2018-01-03 08:34:00
Sok jó filmet és boldog 2018-at kívánunk mindenkinek! A filmes díjszezon mellett az új mozi premierek miatt is izgalmas a január. Nézzük is, hogy az év első hónapjában milyen filmekre érdemes jegyet váltani.

A Viszkis - Karakterplakátok

2017-10-30 17:28:00
Ismerd meg Antal Nimród új filmjének, A Viszkis-nek a főszereplőit. A kilencvenes évek hírhedt bankrablójáról szóló akciófilm novemberben kerül mozikba. Addig nézzük meg közelebbről, hogy Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor milyen karakterek bőrébe bújtak.

Karakterplakátokon Amerika Kapitány csapata

2016-03-07 16:47:00
Menetrendszerűen elindult az utolsó hajrá a Polgárháború marketing-hadjáratában. Ezúttal Amerika Kapitány csapatát mutatták be egy-két plakáton, amit várhatóan Tony Starkék saját, külön bejáratú galériája fog követni. Aki nem szeretné tudni, hogy kikből áll össze a két egymásnak feszülő csapat, az neki kattintson tovább, mert erősen spoileres!

Újabb karakterplakátokat kapott a Batman v Superman

2016-02-24 15:02:00
Egyre elkeseredettebbnek tűnik a DC a Zack Snyder-által rendezett gigantikus blockbusterrel kapcsolatban, ugyanis szűk egy hónappal a premier előtt újabb karakterplakátokkal gazdagodott a Batman v Superman „kryptonittal legyengített” marketing-kampánya.

Karakterplakátokon Az Útvesztő - Tűzpróba szereplői

2015-07-26 23:16:00
A nagy sikerű Az Útvesztő folytatásában még különlegesebb vizuális világ és még fordulatosabb történet fokozza az eddigi izgalmakat.

Az éhezők viadala: A kiválasztott - 2. rész - Karakterplakátok

2015-07-06 22:05:00
Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. részéhez karakterplakátok érkeztek, amelyen az emberi kapcsolatok is hangsúlyt kaptak.

Új Bosszúállók: Ultron kora karakterplakátok érkeztek

2015-03-04 17:43:00
A Marvel nagyon penge éls szereti meglepni a rajongókat. Előzetesekkel, poszterekkel és új infókkal látják el a képregény mozi szerelmeseit.

Bosszúállók: Ultron kora - Karakterplakátok

2015-02-14 15:23:00
A Bosszúállok folytatása tavasszal kerül a mozikba. Addig tv spotok és előzetesek fokozzák a várakozásokat. Most karakterplakátok érkeztek a Bosszúállók: Ultron korához a jposters jóvoltából.

Tervezz plakátot a jövő James Bondjának!

2015-01-09 13:45:00
A kémműfaj már nem a régi. James Bond klasszikus, de az új szuperkém, aki a Kingsman – A titkos szolgálat sztárja más, mint a nagy előd: nagyszájú, kiszámíthatatlan, és nem törődik az illemszabályokkal.

Karakterplakátokon a Pán Péter szereplői

2014-11-25 08:59:00
Joe Wright Pán Péter filmjéből megérkeztek az első képek és a karakterplakátok is. Hugh Jackman, mint Feketeszakáll, szinte felismerhetetlen.

A Fecsegőposzáta is megkapta karakterplakátját

2014-09-12 22:07:00
Az éhezők viadala a Kiválasztott első blokkjához végre a jelkép is megkapta méltó karakterplakátját. Katniss Everdeen vezetésével a 13. körzet felkelői a kapitólium ellen fordulnak, de előtte kaptak vagány plakátokat.