asdf

Minden, amit az Oscar-díjról nem tudtál

  • Szerző: MoziStar
Idén 90. alkalommal rendezik meg a filmes szakma legjobban várt díjátadó gáláját, az Oscar-t, ami bizony már sok mindent megélt. Íme, néhány érdekesség, kulissza, amit érdemes tudni az Oscar-díjról.
  • Walt Disney vehette át az eddigi legtöbb díjat, méghozzá 26 darabot. Első díját a Fák és virágok című rövidfilmért kapta 1932-ben, ami a világ első színes rajzfilmje volt. Az egyik díjátadó rendhagyó volt: 1939-ben a Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmjéért egy nagy és hét kisebb méretű Oscar-díjat kapott.
  • 1982 óta az R. S. Owens & Co. nevű cég készíti a 24 karátos arannyal bevont, 34 centi magas Oscar-szobrokat.
  • Az eddigi legtöbb díjjal, 11-gyel három film is büszkélkedhet: az 1959-es Ben Hur, az 1997-es Titanic, valamint 2003-as A Gyűrűk Ura: A király visszatér. Érdekes, hogy a filmek szinte ugyanazon kategóriákban nyertek: legjobb film, rendező, jelmez és zene terén mind díjjal tértek haza.
  • Az amerikai filmakadémia tagjainak (körülbelül hatezer), köztük két magyarnak: Szabó István rendező és Koltai Lajos operatőr-rendező kedd estig kellett leadniuk voksaikat a 24 kategória legjobbjaira.
  • Az Oscar-szobrok nem színaranyból készülnek, de valóban kapnak egy 24 karátos aranybevonatot.
  • A szobrokat nem a legszorosabb értelemben kapják örökbe a nyertesek. Ha el szeretnék adni, előbb egy dollárért fel kell ajánlaniuk az Akadémiának.
oscar-award
  • A szobor 34 centi magas, 3,85 kilogramm és 93 százalékban ónból, 5 százalékban antimonércből és 2 százalékban rézből áll.
  • A II. világháború idején egyéb anyag híján a szobrokat gipszből csinálták, majd később becserélték őket egy "rendesre".
  • A szobor neve 1931-ben született meg. Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia első könyvtárosa legelső munkanapján körbejárta a házat, és közelről megvizsgálta a kis szobrocskát. Nézegetés közben rájött, hogy a szobor nagyon hasonlít nagybátyjára, a texasi Oscar Pierce-re.
  • A ceremónia előtt csak két ember tudja az eredményeket.
  • A híres Vörös Szőnyeg kicsivel több, mint 60 méter hosszú.
  • Az első díjátadó 1929-ben volt.
  • Magyar filmek 1965 óta indulnak az amerikai díjátadón. A Fábri Zoltán rendezésében készült A Pál utcai fiúk (1968) és a Magyarok (1978), a Gyöngyössy Imre és Kabay Barna rendezte Jób lázadása (1983), és Makk Károly filmje, a Macskajáték (1974) azok az alkotások, melyek a díjat ugyan nem, de az Oscar-jelölést megkapták. Érdemes megemlítenünk George Palt és Adoplh Zukort, akik életműdíjakat vehettek át, de zeneszerzése miatt háromszor jutalmazták Rózsa Miklóst is. Az első magyar film, amit az Akadémia díjjal jutalmazott, az 1981-es A légy című rövidiflm lett, melyet Rófusz Ferenc rendezett. 2016-ban, 27 év után újra magyar siker az Oscar-díjátadó gálán, ugyanis Nemes Jeles László Saul fia című filmje a legjobb idegen nyelvű film kategóriában győzött. Deák Kristóf és Udvardy Anna Mindenki című filmje 2017-ben elnyerte a Oscar-díj a legjobb élő szereplős kisfilmnek járó díjat. Idén pedig Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéért izgulhatunk, ami a legjobb idegen nyelvű film kategóriában nagy esélyekkel indul.
  • A 90. Oscar díjátadót vasárnap este a Dolby Színházban (Los Angeles) fogják tartani, ahol 3300 ülőhely áll a vendégek rendelkezésére.
  • Minden évben kapnak csomagokat azok, akik végül díj nélkül mennek hazaa legjobb színész, a legjobb színésznő, a legjobb mellékszereplő (férfi és nő) és a legjobb rendező kategóriában. Az idei 100 ezer dolláros (25,5 millió forintos) táskák méreg drága termékeket, luxusutazásokat tartalmaznak. Ezen felül pedig mindenki kap egy 10 ezer dollár értékű jótékonysági felajánlást, melyet ahhoz az állatmenhelyhez juttatnak el, amelyikhez csak az ajándékozott kívánja.
  • Két alkalommal visszautasították a díjat! George C. Scott, aki az 1970-es Pattonban nyújtott alakításáért vehette volna át a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, szerény okokra hivatkozva, miszerint ő nyomába sem ér a többi jelölt alakításának, nem vette át a díjat. Marlon Brando az 1972-es Keresztapáért kapott díjat, de maga helyett más embert küldött az átadásra, mert az amerikai őslakosokkal szembeni bánásmód ellen tiltakozott. 
  • 2018-ban a legtöbb jelölést – tizenhármat – Guillermo del Toro A víz érintése című filmdrámája kapta, melyet Christopher Nolan Dunkirk című háborús drámája követte nyolc nominálással, illetve a Három óriásplakát Ebbing határában héttel, valamint A legsötétebb óra és a Fantomszál hattal.
Megosztás facebookon