asdf

Keresés

Perelnek Dwayne Johnson és Jason Statham közös filmje miatt

2018-10-31 16:46:00
Neal Moritz producer beperelte a Universal stúdiót. Szerinte szóbeli megállapodás született arról, hogy ő lesz a Hobbs és Shaw című akciófilm vezető producere, ami nem valósult meg, miközben a produkció forgatása már megkezdődött.

Jason Statham szerint nagyon durva lesz a Hobbs és Shaw

2018-08-26 11:30:00
A Halálos iramban-sorozat spinoffja – azaz önálló epizódja – az előkészületben lévő Hobbs és Shaw című film kapcsán nyilatkozott Jason Statham.

Díszdoktorrá avatják Vin Diesel-t!

2018-05-30 09:28:00
Dr. Vin Diesel – tessék ízlelgetni ezt a szó-összetételt, mert mától érvénybe lép. Az akciósztár május 30-án avatási beszédet tart a New York-i Hunter College végzősei számára, s egyben az intézmény díszdoktorává nevezik ki.

Kaszkadőrből lett rendezőt kapott a Halálos iramban spin-offja

2018-04-22 18:36:00
2019-ben sem maradunk Halálos iramban film nélkül. Ugyan a kilencedik rész csak 2020-ban kerül a mozikba, de a Halálos iramban 8-ban Luke Hobbs és Deckard Shaw párosa saját filmet kap.

Vin Diesel beszáll az új Miami Vice projektbe!

2017-08-16 18:35:00
A Variety és a The Hollywood Reporter is beszámolt arról, hogy Vin Diesel rebootolja a 80'-as évek egyik legnépszerűbb sorozatát, a Miami Vice-ot.

Nagyot kaszált a Universal stúdió!

2017-07-31 08:18:00
Július közepére elérte a 4 milliárd dolláros összbevételt a Universal stúdió, ez 105 éves történetének második ekkora sikere.

Kiszállással fenyegetőzik a Halálos iramban sztárja

2017-07-11 15:38:00
Berágott Michelle Rodriguez a Halálos iramban sorozat alkotóira. A közösségi oldalakon üzent, hogy ha nem kapnak nagyobb szerepet a nők a sorozatban, ő bizony kiszáll.

A hír igaz: kiterjesztik a Halálos iramban és a Transformers világát

2017-05-26 13:17:00
A korábban terjengő híreket megerősítették: spinoffot kap a Halálos iramban és a robotos sorozat is, azaz az új filmekben egy-egy szereplő különálló történetét mesélik el.

Dwayne Johnson elnök akar lenni?

2017-05-13 06:23:00
A Halálos iramban filmek és a Baywatch sztárja meghökkentő kijelentést tett. Olyat mondott Dwayne Johnson, hogy egy kicsit mindenkiben bennszakadt a levegő.

Átlépte az 1 milliárd dollárt a Halálos iramban 8.

2017-05-04 08:55:00
Harmadik hete tanyázik az észak-amerikai toplista élén a Halálos iramban 8., és közben az összbevétel átlépte az 1 milliárd dolláros álomhatárt.

Mark Zuckerberg nagy rajongója Vin Diesel-nek

2017-04-07 14:11:00
Eddig sem titkolta Vin Diesel, hogy a Facebook-alapító Mark Zuckerberg az egyik legjobb barátja, most azonban nyíltan beszélt kapcsolatukról.

Ezek a filmek várnak ránk áprilisban a moziban (2017)

2017-04-01 10:21:00
Az április az igazi popcorn mozik hónapja, amit az ínyenceknek alaposan ki kell használnia, mert májusban gőzerővel indul a nagy blockbuster szezon.

Érkezik a Halálos iramban 8. filmzenéje

2017-03-28 12:01:00
Hazánkban április 13-án debütál az év legjobban várt akciófilmje, a Halálos Iramban 8. A filmhez igazi slágerdús filmzene készült, a "Fast and Furious 8: The album" 2017. április 14-én lesz elérhető a polcokon.

Már most rekordot döntött a Halálos iramban 8.

2017-02-24 13:06:00
Még be sem mutatták a Halálos iramban sorozat nyolcadik darabját, máris rekordot mondhat magáénak. Manapság ritkán készítenek 160 perces filmeket – ez Hollywood hőskorában volt divat.

Élő show lesz a Halálos iram-ból

2017-02-09 18:40:00
A Halálos Iramban filmek a 2000-es évek elején még az akkor igazán menőnek számító utcai versenyzés és a tuningolt verdák voltak a középpontban. Majd Vin Diesel az első, Paul Walker a második után szállt ki, hogy a harmadik Japánban játszódjon egy teljesen új főszereplővel. A 2000-es évek második felében azonban Diesel újra jó ötletnek tartotta, hogy visszatérjen Dominic Toretto szerepébe és az utcai versenyzés helyett az akciófilmek irányába fordult a franchise. A bevétel pedig minden egyes újabb filmmel csak tovább nőtt, ezért nem meglepő, hogy meg sem állnak tíz filmig.