asdf

Szerepek, amelyekért a sztárok örökké hálásak lesznek

  • Szerző: MoziStar
A hollywoodi sztárok becsvágyó emberek. Igazából nem is lehetnének mások, mert ezen tulajdonság nélkül aligha maradhatnának meg a pályán. Ennek ellenére, ha arra kérik őket, hogy meséljenek legjobbnak vélt alakításukról, akkor csak kevesen beszélnek személyes kedvencükről. Ennek hátterében az szokott állni, hogy semmiképp sem akarnak megbántani egyetlen olyan producert, vagy rendezőt sem, aki addig munkát adott neki. Angelina Jolie, Arnold Schwarzenegger, Nicolas Cage, és Tom Hanks azért elárulta, hogy nekik mi jelentett felejthetetlen élményt eddigi karrierjük során.

arnold_asconan„Ha nincs az Acélizom, akkor én sehol sem vagyok.” – mondta idén, a Terminátor: Genesys bemutatója után Arnold Schwarzenegger. Az osztrák testépítő sztár erre az első, 1977-es filmjére emlékszik vissza a legszívesebben. Korántsem azért, mert olyan tökéletesre sikeredett volna. Inkább amiatt tartja meghatározónak, mert lehetőséget adott neki arra, hogy a testépítést promotálja és bemutatkozzon a nagyvilágnak úgy, ahogy mindig is szeretett volna: a céljaiért küzdő, kemény sportolóként. Innen vezetett az útja a Conan, a barbárig és onnan a világhírig.tom_hanks_surviver_movieAz Oscar-díjas Tom Hanks nem tud csak egy filmet megnevezni személyes kedvencként. A második világháború idején játszódó baseball vígjáték, a Micsoda csapat volt az egyik meghatározó film az életében. Főleg azért, mert kiszakadt kis időre a komédiás skatulyából és a lecsúszott, részeges edző bőrébe bújva új oldaláról is bemutatkozhatott a közönségnek. Az Apollo 13, a története és a hősei miatt bűvölte el. Beleadott apait-anyait, hogy hitelesen formálja meg az űrhajós Jim Lovell-t. A 2002-es Számkivetett pedig a fizikai megpróbáltatások miatt maradt neki emlékezetes. A lakatlan szigeten ragadt férfi szerepe „kedvéért” csontsoványra fogyott. Jobban leolvadtak róla a kilók, mit a Philadelphia idején és ez a fizikai átalakulás a színészi játékához is rengeteget tett hozzá.nicolas_cage_face_movieNicolas Cage viszont azért hálás a sorsnak, mert olyan rendezőkkel dolgozhatott együtt, mint Werner Herzog, Mike Figgis és John Woo. Ennek a hármasnak köszönheti pályafutása mérföldköveit, akik bíztak benne annyira, hogy eljátszhatta a kameráik előtt a korrupt, drog és szerencsejáték-függő nyomozót a Mocskos zsaru - New Orleans utcáin című krimiben, az alkoholista forgatókönyvírót a Las Vegas, végállomásban, amelyért Oscar-díjat kapott, illetve az Ál/arc fékevesztett, őrült terroristáját.MightyHrt_angelina_jolieHanks-szel és Cage-dzsel ellentétben Angelina Jolie viszont eddig csak egyetlen filmnél érezte azt, hogy minden úgy alakult, ahogy annak történnie kellett. A színésznő szinte vadászik az olyan forgatókönyvekre, amelyben erős, állhatatos, a céljaikért foggal-körömmel küzdő nőket alakíthat. A Hatalmas szív című film is pont beleillik ebbe a sorba, ugyanakkor különlegesen fontos állomása is lett a karrierjének. Az igaz történeten alapuló filmben Mariane Pearl-t formálja meg, aki hat hónapos terhesen a végsőkig harcolt elrabolt újságíró férje kiszabadításáért. Jolie számára ez a szerep, és az, hogy találkozhatott a személyes tragédiáján példamutató módon felülkerekedő Mariane-nel erőt, inspirációt adott neki ahhoz, hogy másként lássa az életet és még nagyobb elánnal vegyen részt a humanitárius missziókban világszerte.

Megosztás facebookon