asdf

Egy igazi díva tündöklése Hollywood-ban: Angelina Jolie

Bár Angelina Jolie az utóbbi időben sajnos csak a kóros soványságával illetve az állítólagos betegségeivel került a reflektorfénybe, pedig azt sosem szabad elfelejteni, hogy a gyönyörű színésznő nem (csak) a szépségével, hanem a kivételes tehetségével hódította meg a világot. A mai napon a 39. születésnapját ünneplő díva legjobb filmszerepei közül válogattunk össze egy szülinapi ajándékkosárra valót.

Lara Croft - Tomb Raider

A népszerű számítógépes játékon alapuló filmadaptációban Angelina Jolie alakította a címszereplőt, Lara Croft-ot, aki ezzel a szereppel végleg bebizonyította azt, hogy nem csak a drámai karakterek, hanem a kőkemény akcióhős-figurák is közel állnak a személyiségéhez. Dinamikusan és határozottan mozgott a harci jelenetekben, miközben végig hiteles tudott maradni a régész/kalandor szerepében.

Christine Collins - Elcserélt életek

Az Elcserélt életek című dráma a lehető legjobbkor „került fel” Angelina Jolie IMDB-s adatlapjára, ugyanis a színésznő ekkor már túl volt olyan filmeken, mint a Tomb Raider 1-2, a Mr. és Mrs. Smith, a Sky kapitány és a holnap világa illetve a Wanted, ezért félő volt, hogy Angelina Jolie-t a jövőben az érdekesebb, hétköznapibb szerepek helyett továbbra is csak pisztollyal kezében fogjuk látni. Aztán érkezett az Elcserélt életek című kőkemény dráma, amelyben a gyönyörű színésznő újra bebizonyította azt, hogy sokkal szélesebb a színészi eszköztárra annál, minthogy örökösen csak golyózáporok között lavírozzon. Angelina Jolie egy olyan erős, de mégis esendő anya-figurát alakít, aki mindent megtesz azért, hogy visszakapja a fiát. Köztudott, hogy a színésznő is rajong a saját és az örökbefogadott gyerekiért, ezért nála alkalmasabbat elképzelni sem lehetett volna a szerepre.

Clint Eastwood megrázó rendezése a kritikusok körében is osztatlan sikert aratott, olyannyira, hogy Angelina Jolie-t ezért a szerepért Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték.

Jane Smith - Mr. és Mrs. Smith

Lehet, hogy Jane Smith-szerepe színészi szempontból nem jelentett túl nagy kihívást az Oscar-díjas Angelina Jolie számára, mégis ez a film több okból kifolyólag is fontos megállót jelentett a színésznő karrierjében és a magánéletében is egyaránt. Egyrészt bebizonyította azt, hogy nem csak a belevaló, adrenalin függő akció szerepeket tudja jól alakítani, hanem a magánéletben visszafogott, a munkájában harcedzett humorosabb ügynök-karaktereket is. Másrészt ennek a filmnek köszönheti azt, hogy rálelt élete párjára Brad Pitt személyében. Már a vásznon is érezhető volt, hogy nagyon működik a kémia a sztárpáros között. Egész egyszerűen tapintani lehetett közöttük a szexuális vonzódást, még akkor is, amikor brutálisan, ököllel és pisztollyal egymásnak estek. Kettejük közös alakításának köszönhetően a Mr. és Mrs. Smith kiemelkedik a sablonos akció-vígjátékok közül. 

Lisa - Észvesztő

Az Észvesztők nem csak James Mangold egyik legjobb filmje - neki köszönhetjük a fantasztikus A nyughatatlan című filmet is - , hanem Angelina Jolie-nak is, aki Lisa szerepéért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Golden Globe- és Oscar-díjat. Mindezt megérdemelten, ugyanis a gyönyörű színésznő az egész pályáját tekintve talán ebben a filmben nyújtotta a tőle telhető legtöbbet. Hidegrázóan hiteles tudott maradni egy olyan összetett szerepben is, ami egyszerre volt őrült, drámai és erős. Fantasztikus film, amit már csak Angelina Jolie miatt is érdemes megnézni.

Illeana - Életeken át

E jeles alkalmat meglovagolva megpróbáljuk minél színesebb palettán bemutatni Angelina Jolie különleges pályafutását. Eddig kiemeltük azt, hogy milyen remek alakításokra volt képes drámai és akcióhős szerepekben. Most pedig egy igazi thriller kerül terítékre. Az Életeken át című thriller olyan film, ami a műfajában a mai napig tisztességesen megállja a helyét. Nem is csoda, hiszen a nagyon izgalmas, fordulatos történeten keresztül Angelina Jolie erős, karakteres alakítása kalauzol végig bennünket, bebizonyítva azt, hogy az amerikai színésznőt nem lehet egyetlen típusú szerepbe beskatulyázni. Bármikor bármiben megállja a helyét, hiszen Angelina Jolie sosem a szépségével, hanem a színészet iránti alázatával, szorgalmával és a kivételes tehetségével akart a legnagyobb színészlegendák közé emelkedni. És ez maradéktalanul sikerült is neki.

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon