asdf

Ezt a sztorit kukázta a Disney Az Ébredő Erő miatt!

  • Szerző: Medve Pál
A hardcore Star Wars rajongóknak – köztük én is – óriási érvágással fogadtuk a hetedik epizód újraírt, "diznisített" forgatókönyvét. Ugyanis létezett már egy Lucas által írt folytatás, ami megért további filmadaptációkat is. A következőkben prezentáljuk, hogy mi is történt valójában a második Halálcsillag felrobbantása után!

A Disney nemet mondott Lucas forgatókönyvére

Az eredeti történetszál szerint a trilógia első szentháromsága cirka 4 évet ölel fel. Mindebben lezajlik az első Halálcsillag elpusztítása, a Birodalom visszavágása, és Darth Vader visszatérése a világos oldalra. Ezek után Lucas, és forgatókönyvíró csapat még 20 év történelemmel egészítette ki a teljes cselekménysorozatot. Ám Az Ébredő Erő bejelentésétől kezdve mindezt a húsz évet a kukába dobták a producerek, és helyette egy teljesen új – alternatív – sztorit építettek fel. Ennek ellenére maradt némi remény, hogy a 30 éve kitalált mitológiából fennmarad valami, ugyanis az új trilógia forgatókönyvírói gárdájában ott volt Lawrence Kasdan, aki a hatodik részt (Birodalom visszavág) jegyezte.

Úgy tűnik, hogy minden, ami az eredeti trilógiához kapcsolódott, most méltatlanul elveszik. Ezért állítsunk emléket ennek a 20 évnek, mert a későbbiekben feltehetőleg már csak a trendesített folytatásra fognak emlékezni a rajongók…korriban_kep_swtor.wikia_

A Galaxis visszafoglalása

Közvetlenül az Endor-i csata után elkövetkező fél évben a rebellis X-wing pilóták armadája visszafoglalta a galaxist, ezzel minden birodalmi fennhatóság alatt álló bolygót felszabadítva.

GalaxygunconstructionA herceg, és a Jedi-k elveszett városa

Az eredeti trilógia hátterében Dath Sidious szorgalmasan dolgozott azon, hogy diktatórikus birodalma még hosszú éveken keresztül fennmaradjon. Ezért több biztosítékot is készített, hogyha netalántán összeomlik a birodalma – mint tudjuk ez meg is történt. A Jedi Rend kiirtása után még éltek a Galaxisban lovagok, csakúgy, mint Yoda és Obi Wan-Kenobi. A maradék kószák közül egy Jedi hercegnő – Kendalina – gyermekét raboltatta el Palpatine császár, hogy amolyan utódként kövesse majd a Birodalom trónján. Azonban a terve meghiúsult a császárnak, ugyanis az Erővel megáldott gyermeket – Ken – elmenekítették a Yavin 4-re (az Új Remény utolsó csatájának helyszíne) a Jedi-k elveszett városába. Később ezt a helyet fedezi fel Luke Skywalker és alapít Jedi Akadémiát, de erről majd csak lejjebb.

Egy éves háború Coroscant-ért

A történelem következő egy éve azzal telik, hogy a lázadók megpróbálták visszafoglalni a Galaxis központját, ahol még mindig a birodalmiak gyakorolják a vezető hatalmat. A „fővárosért” folytatott hosszú küzdelemben végül sikerült helyreállítani a rendet, és megkezdődhetett az Új Köztársaság megalakulása. Mindezek után még nem állhatott fel új rendszer az univerzumban, ugyanis a Császár és a kitartó birodalmiak további nehézségeket okoztak a Lázadóknak.

jaina_jacen_soloSzerelem, házasság, gyerekek

Han Solo és Leia szerelmi kiteljesedése igen foghíjasan lett bemutatva az eredeti trilógiában – ami nem is baj, legalább nem vett el túlzottan sok játékidőt a cselekményből. Lucas-ék a 10 évvel későbbi folytatásban írták meg az ikonikus pár szerelmét, és házasságát. 9 évvel az Endor bolygó csatája után, a már Leia Solo-ra keresztelt hercegnő egy ikerpárnak adott életet, Jaina és Jacen néven. A testvérpár különösen érzékenyek voltak az Erőre, így a később Luke Skywalker által alapított Jedi Akadémia növendékei lettek.

Az Uralkodó visszatért

Mint fentebb is említettem, Palpatine császár nem volt rest, hogy a háttérben továbbra is gonosz terveket szövögessen. Az Uralkodó klónozta magát a Birodalom visszavág alatt, hogy visszatértével újra káoszba taszítsa a Galaxist. A visszatérő sith nagyúr a megmaradt birodalmiakkal együtt egy új szuperfegyvert kezdett el fejleszteni, amit Galaxy Gun-nak nevezett el. Az újabb galaktikus fenyegetést ismét Luke-nak kellett megállítani, akit a második találkozáskkor is megkísértett a Sötét Oldallal az Uralkodó – ám térítése újfent kudarcba fulladt. A konfliktus végén Luke elpusztítja a Galaxy Gun-t, majd a Yavin 4-re utazva megalapította az új Jedi Rendet.

yavin4Egy ősi Sith visszatérése

A Yívin 4 planétán Luke rábukkan egy több ezer éves Sith holocron-ra, amit még a Sötét Oldal ősei hagytak hátra. Az ereklye felnyitásával megidézte Exar Kun ősi Sith Nagyurat, aki hajszál híján megölte az univerzum hősét. Az eseménysorozat alatt Han és Leia egy új gyermeknek adtak életet, akit az apa után Anakin Solo-nak nevezetek el.

A mitológia vége

A következő bő egy évtizedben a Solo gyerekek megkezdték a kiképzésüket Luke újonnan alapított Jedi Akadémiáján, hogy a maradék birodalmi erőket véglegesen eltöröljék a Galaxisból. Az eredetileg megírt történet itt ér véget, ám sok kérdőjel maradt még az univerzumban. Lucas-ék szerették volna tovább is folytatni a cselekményt, viszont a további folytatásokat a már bejelentett előzménytrilógia ellehetetlenítette. Továbbá erre még egy lapáttal rátett Az Ébredő Erő teljesen új eseménysorozata is. Ezek után nehéz lesz rendszerezni, hogy valójában mi is történt a messzi messzi Galaxisban. Mi csak remélni tudjuk, hogy a Disney producerei és JJ Abrams nem szúrta el az új történettel a teljes mitológiát. December 18-án minden kiderül, addig is kommentben írjátok meg, hogy Ti örültetek-e volna egy ehhez hasonló befejezésnek!

Megosztás facebookon