asdf

Richard Armitage szerint nagy meglepetéseket tartogat A hobbit 3

  • Szerző: P. Kristóf
Múlt héten Peter Jackson bejelentette, hogy új nevet adott A hobbit harmadik részének és azt is elárulta, hogy a közeljövőben még többet hallhatunk a filmről, ami most be is következett, ugyanis a Thorint alakító Armitage elárult pár infót a trilógia befejező részéről.

Peter Jackson utolsó Tolkien adaptációja december 17-én érkezik a mozikba és a korábbi Oda és vissza helyett Az öt sereg csatája címet kapta, ugyanis a vágóteremben rájöttek, hogy ez sokkal inkább illene a film cselekményéhez. A rendező azt is megígérte, hogy az eddigi titokzatoskodás után a következő hónapban sokat hallhatunk majd a filmről, amit most a törpök királyát, Thorint alakító Richard Armitage el is kezdett.

hobbit

"Eléggé nosztalgikus esemény lesz. Lassan tizenöt éve, hogy láthatjuk Peter Jackson életművének csúcsát, vagyis Középföldét a vásznon. Már alig várom, hogy láthassam Az öt sereg csatáját." - nyilatkozta egy interjúban. 

Egy másik interjúban azt is elárulta, hogy még Tolkien legnagyobb rajongói számára is nagy meglepetéseket tartogat majd a film.

"Tele van hatalmas meglepetésekkel. Az egyetlen dolog, amit jelenleg nagyon várok, az az, hogy láthassam a kész filmet. Azt hiszem, hogy igazi filmes ünnep lesz."

Jackson ígéretét figyelembe véve május folyamán ég sokat hallunk majd a filmről, így az első előzetese is bármikor befuthat.

A hobbit: Az öt sereg csatája - Bemutató: 2014. december 17.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon