asdf

Nincs főszereplője A szürke ötven árnyalatának?

Óriási botrány, felhajtás és találgatás után derült ki, hogy kik is lesznek a főszereplői A szürke ötven árnyalata sikerkönyvből készülő filmnek, ám később mindketten lemondtak a lehetőségről.

Nagy port vert fel, hogy Charlie HunnamA szürke ötven árnyalata férfi főszerepére kiszemelt színész mégsem szerepel majd a filmben, tévés elfoglaltságaira hivatkozva.

charlie hunnam

Felmerült azonban az is, hogy a média túlzott tolakodása is megriasztotta a 33 éves brit színészt, aki nincs még arra felkészülve, hogy a sajtó minden mozdulatát követi. Most kiderült, hogy a női főszerepre felkért Dakota Johnsonnak is vannakhasonló problémái.

Dakota Johnson

A 24 éves színésznő számára nem ismeretlen a reflektorfény, hiszen Melanie Griffth és Don Johnson lánya, de a most körülötte kialakult felhajtás még őt is meglepte. Dakota azonban úgy tűnt az elmúlt napokban, hogy nem adja vissza a szerepet, hiszen A szürke ötven árnyalata révén mégis csak egy csapásra világsztár lehet. Ám mégis azt pletykálják, hogy ő is feladta, belsős infók szerint azért, mert túl sok volt neki a szerep körüli felhajtás. A színésznőt annyi támadás érte, hogy ez már neki is sok volt. A film készítői egyelőre nem nyilatkoztak, kit szeretnének Hunnam helyett, de a bemutató kitűzött időpontján sem változtattak.

(Fifty Shades of Grey - hazai bemutató: 2014. július)

Megosztás facebookon