asdf

Jön az Insidious harmadik része is

Az elmúlt hetekben olyan filmek kaptak egymás után dátumot, mint a Tűzgyűrű 2, a Star Trek 3., a G.I. Joe 3. és a Transformers 5. Erre a listára most már felírhatjuk a trilógiává bővülő Insidious 3-at is.

James Wan azon kevés horror rendező közé tartozik, aki képesek az egyedi ötleteken alapuló filmek mellet méltó folytatásokat is készíteni. Óriási siker és kiváló film lett a Démonok között, emellett pedig az Insidious-hoz is tudott egy érdekes második részt „firkatani”, amiből nem áradt a producerek pénzéhségének fanyar illata. Ugyan James Wan most egy időre megbékélt a szellemvilággal és inkább látványos száguldás felé fordult, a vérfagyasztó show-nak folytatódnia kell tovább.

Ennek érdekében a stúdió máris leszerződtette a projekt élére Leigh Whannell-t, aki tulajdonképpen hosszú éveken keresztül James Wan fejében és világában élt, ugyanis társszerzőként közreműködött a horrorrendező legtöbb filmjében. Így azt tudom mondani, hogy a harmadik résznek az alapanyaga a lehető legjobb kezekbe került, ám a rendezés már egy másik lapra tartozik. Számos példát láthattunk arra – Transzcendens, 47 Ronin -, hogy aki jó forgatókönyvíró vagy operatőr, az nem feltétlenül alkalmas és tapasztalt az olyan feladatok ellátására, mint a történet- és színészvezetés.

Insidious-3

Egyelőre még nem török pálcát felette, hiszen egy képkockát sem láthattunk az új részből, ráadásul akadnak olyan első filmesek is, akiknek sikerült – Godzilla – derekasan megállniuk a helyüket.

Akik esetleg aggódnának azért, hogy mi lesz James Wan nélkül az Insidious-trilógiával, azokat gyorsan meg szeretném nyugtatni, hogy a rendező csak a székét engedte át másnak, producerként továbbra is fogni fogja a „gyermeke kezét”.

Az Insidious 3. elborult figurái várhatóan 2015. május 29-én ijeszthetnek meg minket újra a mozikban.

Megosztás facebookon