asdf

Donnie Darko

  • Szerző: P. Kristóf
Csütörtöktől vetítik a hazai mozik Jake Gyllenhaal legújabb, Fogságban című filmjét. A nyomasztó hangulata és zsenialitása miatt a színész egyik első komolyabb szerepét, a Donnie Darko-t választottuk heti kedvencünknek.

A bemutatása óta kultikussá váló és rengeteget elemezett Donnie Darko az amerikai függetlenfilmes Richard Kelly első rendezése, melynek minőségét és sikerét azóta sem tudta megismételni. Kis költségvetésből, mindössze 4.5 millió dollárból készült és eredetileg csak otthoni forgalmazásra szánták. Végül az egyik főszereplő, Drew Barrymore produkciós cége intézte el, hogy a vásznakon debütáljon, kezdetben mégsem hozott komolyabb bevételt. Mindezek ellenére rendkívül pozitív kritikákat kapott, szép lassan óriási kultusza lett. 

Donnie Darko

A film 1988-ban játszódik egy amerikai kisvárosban és Donnie Darko (Jake Gyllenhaal) a főszereplője. A fiatal fiút látomások gyötrik, zűrös viselkedése miatt pszichológushoz jár. Október másodikán egy torz, nyúljelmezt viselő férfi jelenik meg neki, aki kicsalogatja szobájából az éjszaka közepén és elárulja neki, hogy a világ végéig már csak 28 nap, 6 óra, 42 perc és 12 másodperc van hátra. Mindeközben a szobájára egy repülőgép hajtóműve zuhan, így kiderül, hogy életét csupán ennek a fura alaknak köszönheti. Az egész egyre rejtélyesebbé válik, amikor kiderül, hogy nem tudni, honnan került oda az a roncs, ugyanis egy gépről sem hiányzik, semmilyen légi baleset nem történt. Másnap egy új lány érkezik az iskolába, aki szép lassan a sérült fiú életének értelmévé válik. 

Donnie Darko

Az egyre furcsább események és látomások sorozata nyomán a film különböző rétegei nyílnak meg, a végén már magunk sem értjük az egészet. Semmi sem egyértelmű, minden többféleképpen is értelmezhető. Ebben is rejlik a zsenialitása. A pusztítás és a pusztulás problematikáját, az élet értelmét boncolgatja, számtalan filmes és irodalomtörténeti utalással. Bár eleinte biztosnak tűnik, hogy mindez csak képzelgés, egy idő után már mi is kezdjük komolyan venni a misztikus dolgokat, ami a frászt hozza az emberre. Annyira nyomasztó, mély és őszinte, mintha egy filozófiával átitatott freudi rémálomba csöppennénk. Az a leghátborzongatóbb az egészben, hogy úgy beszél az olyan egyelőre fel nem fogható dolgokról, mint az időutazás, a halál vagy a testenkívüli élmény, hogy lehetetlen nem hinni neki. Az ember belegondol mindenbe, mert ilyen őszintén és valósan még sosem tálalták ezeket a kérdéseket. Végre választ kapunk ősidők óta motoszkáló problémákra, de a válasz túlságosan nyomasztó.

Donnie Darko

Mi késztet valakit bűnre? Hogy alakítják az egymás közelében élő emberek a másik sorsát? Mennyire irányíthatja valaki a saját életét? Csak pár dolog, amit boncolgat Donnie Darko története. A film egyik legismertebb motívuma a nyúljelmezes férfi: " -Miért hordod ezt a hülye nyúl ruhát? -Miért hordod ezt a hülye ember ruhát?" - hangzik el a sokat idézett párbeszéd. A filmtörténelem egyik legnyomasztóbb és legigazabb alkotása, ami nem ismer tabukat. A párbeszédek zseniálisan vannak megírva, minden mondatnak jelentősége van, minden képkocka tartalommal van megtelítve, nincs felesleges pillanat. Olyan erős hatással van az emberre, hogy lehetetlen nem depresszióba esni miután megnézted. Ez jelenthetne rosszat is, de esetünkben semmiképp, ugyanis azért kerülünk ilyen állapotba, mert elgondolkozunk. A színészgárda is rendkívül nagyszabású, főleg egy ilyen független filmhez képes: Jake Gyllenhaal, Maggie Gyllenhaal, Drew Barrymore, Patrick Swayze, Seth Rogen, Noah Wyle, Ashley Tisdale, Mary McDonnel, Beth Grant. A film zenéje szintén telitalálat, a Tears For Fears 'Mad World' című számának akusztikus átdolgozása Gary Jules előadásában még a slágerlisták élére is felkerült. 

Donnie Darko

Konkrét műfajt lehetetlen lenne meghatározni, egy misztikus sci-fi dráma keverék, amely rengeteg filmes klisét használ fel és dolgoz át egy rendkívül egyedi eleggyé. A történet is besorolhatatlan, túlságosan zavaros, minimum három-négyszer meg kell nézni ahhoz, hogy komolyabban mögé lássunk és még ekkor is fel lehet fedezni új dolgokat. Mivel rengeteg kérdést és kételyt hagyott maga után, ezért 2009-ben elkészítettek egy folytatást, ami a címszereplő kishugáról, Samatha-ról szól, azonban ezt már teljesen más stáb csinálta és rendkívül negatív kritikákat kapott. A Donnie Darko a filmművészet megismételhetetlen pillanata, ami örökérvényű, megunhatatlan és semmi máshoz nem fogható. Ugyanakkor nagyon veszélyes is, mert ha megnézed, sosem leszel már ugyanolyan, mint előtte...

Megosztás facebookon