asdf

Box Office: Amerika Kapitány a milliárdokra hajt!

Érvényesült a papírforma: az Amerika Kapitány harmadik felvonása a második hétvégéjén is magabiztosan uralni tudta a bevételi listákat. Továbbra is szorgosa hangya módjára gyűjtögeti a milliókat, ezzel ismételten nyomatékosítva, hogy működik a Marvel univerzumteremtő gazdasági modellje.

Amerika Kapitány: jövő héten a pajzsos szuperhős is milliárdos lehet!

A Batman v Superman esetében láthattuk, hogy nem elég a kiemelkedő startszám, szükség van a nézők és a kritikusok egységes dicshimnuszára. Ezúttal érdekes eset áll fent, ugyanis hiába imádja a teljes világ, az Amerika Kapitány: Polgárháború elveszítette a törzsrajongók 59%-át, ami papíron elég nagy zuhanásnak számít, viszont az erős premier miatt így is bőven hozott pénzt a konyhára. Számokban kifejezve ez 72 millió dolláros plusz bevételt eredményezett. Amerikában - több mint négyezer vásznon vetítették - jelenleg 295 millió dollárnál tartanak Vasemberék. Ez nem csak azt jelenti, hogy visszahozta a produkciós költségeket - 250 -, hanem még profitot is tudott termelni.

captain-america-civil-war-2016 (29)A nemzetközi forgalmazás továbbra is elsöprő erővel dübörög: a világ többi országából eddig 645 millió folyt be a Bosszúállók „offshore” számlájára, így a teljes bevétel egy leheletnyire van az egymilliárd dolláros vonaltól. További érdekesség, hogy a Marvel eddig összesen tíz milliárd dollárt keresett a szuperhősein. Elképesztő szám.

Átlépte a 800-as vonalat A dzsungel könyve és nagy bukás a Vadász és a Jégkirálynő

Ahogyan azt megjósoltuk: a Disney másik sikerfilmje, A dzsungel könyve a hétvégén átlépte a 800-as vonalat. Immáron ötödik hete a műsorfüzetben szereplő családi kalandfilm újabb 17 millió dollárt szedett össze, így jelenleg csak Amerikában 311 millió dollárnál járnak – majdnem a készítési költségek dupláját hozták eddig vissza - Maugliék, míg a nemzetközi forgalmazással együtt 828 milliós végösszeg szerepel a film neve mellett. A Disney 2016-ban is nagyon szép évet fog zárni, hiszen Amerika Kapitány és Maugli mellett a Zootropolis is elképesztően nagy siker a maga 969 millió dolláros összbevételével. Télen pedig a Star Wars spin-off sem a kudarc ígéretével kecsegtet. Brutális év végi prémiumra számíthatnak a Disney dolgozói.

the-jungle-book-7Mickey egér „otthonával” szemben a Universal óriásit bukott, ugyanis a Vadász és Jégkirálynő borzasztóan leszerepelt Amerikában. Az indokolatlan folytatások „jégszobrát” 115 millióból „faragták” ki, ám eddig csak 44 millió dollár értékében váltottak rá jegyet. A világ többi mozi hálózatának forgalma valamelyest kozmetikáz ezen a gyatramérlegen, ugyanis Chris Hemsworth címszereplésével készült alkotása „odaátról” 105 milliót hozott a konyhára, így a globális összbevétel jelenleg 153 millió dollárnál tart.

Újoncavató: a Money Monster korrekten indított

Jodie Foster tolmácsolásában és George Clooney főszereplésével elkészített Money Monster korrekt szintet hozott Amerikában, ugyanis az R-kategóriás thriller, ami az előzetesek alapján újabb bőrlehúzós pénzügyi történetnek néz ki, összesen 15 millióval tudott nyitni a hazai piacon. Bár súlyos milliókat nem fog hozni - a nemzetközi forgalmazás sokat segíthet még -, ám mivel zsebpénzből készült a produkció, így várhatóan profitot fog termelni.

PenzesCapa_jelenetfoto_1 (2)

Top 10-es bevételi lista

1. Captain America: Civil War - 72 millió dollár

2. The Jungle Book – 17 millió dollár

3. Money Monster – 15 millió dollár

4. The Darkness – 5 millió dollár  

5. Mother's Day – 3 millió dollár   

6. Zootopia – 2 millió dollár             

7. The Huntsman: Winter's War – 2 millió dollár

8. Keanu – 1 millió dollár

9. Barbershop: The Next Cut – 1 millió dollár

10. The Boss - 1 millió dollár

Megosztás facebookon