asdf

A Dardenne-testvérek és Ken Loach új filmje is Cannes-ban versenyez

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: Mozinet
Május 14. és 25. között, immár 67. alkalommal rendezik meg a világ legrangosabb filmfesztiválját Cannes-ban. A hivatalos versenyprogramba két olyan alkotás is bekerült, melyeket a magyar közönség is még biztosan idén láthat.

A Dardenne-testvérek Cannes-ba hazajáró vendégek. Eddig kétszer nyerték meg az Arany Pálmát (A gyermek, 2005; Rosetta, 1999), kétszer az ökumenikus zsűri díját (A fiú, 2002; Rosetta, 1999), egyszer a zsűri nagydíját (Srác a biciklivel, 2011) és egyszer a legjobb forgatókönyv díját (Lorna csendje, 2008). Mindezek fényében a legkevésbé sem meglepő, hogy legújabb alkotásuk, a Két nap, egy éjszaka a hivatalos versenyprogramban debütál.

ketnapegyejszaka_mozinet

A filmben követik a Srác a biciklivel által megkezdett hagyományt, hiszen amatőrök helyett immár másodszor kértek fel ismert színésznőt a főszerepre: a korábbi filmben Cécile De France, most az Oscar-díjas Marion Cotillard remekel a drámában. A világ egyik legszebb színésznőjeként is elismert Cotillard alakítja Sandrát, az állásából elbocsátott fiatal nőt, aki kétségbeesve próbálja egy hétvége alatt meggyőzni kollégáit, hogy mondjanak le a nekik megítélt bónuszról. Ha sikerrel jár, megtarthatja a munkáját. A Két nap, egy éjszaka előreláthatólag októberben érkezik a hazai mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában.

A Cannes-tól Berlinen át Velencéig az összes jelentős filmfesztiválon díjazott élő legenda, Ken Loach visszatérése szintén nem meglepetés, a nagy múltú rendező ráadásul a hírek szerint idén visszavonul a nagyjátékfilm-készítéstől. A hazai mozikban is nagy sikerrel vetített Szesztolvajok után az utolsó alkotása a Jimmy’s Hall.

jimmyshall_mozinet

A gyönyörű írországi tájakon forgatott film történelmi közegbe ágyazva mesél azokról a bátor férfiakról és nőkről, akik mertek szabadon gondolkozni, véleményüknek hangot adni és mindenekelőtt jól érezni magukat a zenén és táncon keresztül. Az alkotás egyik főszereplője Andrew Scott, az itthon is népszerű angol Sherlock-sorozat Moriarty-ja. A Jimmy’s Hall előreláthatólag novemberben kerül a hazai mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. 
Csatlakozz közösségünkhöz 
a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon