asdf

Keresés

A Mad Max nyerte az Év legjobb filmje díjat!

2015-09-02 13:42:00
George Miller posztapokaliptikus filmjét választotta az Év legjobb filmjének a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége), maga mögé szorítva így három másik befutót, köztük Nemes László Saul fia című Cannes-i nagydíjas alkotását is.

Már a mozipremier előtt visszahozta az árát a Saul fia

2015-06-15 19:20:00
Nemes Jeles László Saul fia című alkotása a filmtörténeti jelentőségű cannes-i sikerein túl – nagydíj, FIPRESCI díj, Francois Chalais-díj, továbbá a Vulcain díj a legjobb hangmérnöki munkáért Zányi Tamásnak – gazdaságilag is kiemelkedő siker lett.

Nemes Jeles László filmjét minden ország megvásárolta, még a marslakók is

2015-06-02 22:23:00
A 68. cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíjával kitüntetett Saul fia című alkotás rendezője a Die Welt online kiadásában olvasható interjúban rendkívül sajnálatos fejleménynek nevezte, hogy Cannes-ban a versenyfilmek közül a Saul fia volt az egyetlen, amelyet nem a digitalizáció révén kialakult új eljárásokkal, hanem hagyományos technikával készítettek és mutattak be a fesztiválon.

A Saul fia kapta a nemzetközi kritikusok díját Cannes-ban

2015-05-24 10:20:00
Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia nyerte el a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját a 68. cannes-i filmfesztiválon.

Máris díjnyertes az Adele élete

2013-09-07 19:23:00
Az Adéle élete – 1-2. fejezet az év filmje a kritikusoknál! A Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI tagjai minden évben megszavazzák az év legjobb filmjét.