asdf

Az idei Oscar legemlékezetesebb pillanatai

  • Szerző: P. Kristóf
A tegnap éjjeli Oscar-gálán kihirdették a legrangosabb filmes elismeréseket, mi pedig összegyűjtöttük nektek a díjátadó legemlékezetesebb pillanatait.

Lupita Nyong'o megnyeri a díjat, és megható köszönőbeszédet mond

Egy valóra vált álom, ami Lupita Nyong'o-val történt a tegnapi Oscar-gálán, hiszen a színésznőnek a 12 év rabszolgaság volt az első filmje, de egyből megkapta érte az Oscar-jelölést a legjobb női mellékszereplő kategóriájában. Amit viszont senki nem gondolt, hogy meg is nyeri, de tegnap mégis az arany szoborral távozott és meghatottan gyönyörű köszönőbeszédet mondott.

Jennifer Lawrence megint elesik

Jennifer Lawrence tavaly megnyerte a Legjobb színésznő díját, de amikor felment az emelvényre, hogy átvegye, elesett. Idén is jelölték, de ezúttal nem ő kapta a díjat, elesnie azonban megint sikerült. Pedig nagyon óvatos volt, napokkal előre felkészült a gálára, még az épületet is körbejárta, nehogy így járjon, de már a vörös szőnyegre lépve megbotlott egy púpon, amit nem látott az azonos színű ruhájától. Úgy látszik, hogy Jennifer Lawrence esése egy újabb Oscar-hagyomány!

Az év selfie fotóját készíti el Bradley Cooper

Oscar selfie

Bradley Cooper az év legmenőbb fényképét készítette el a díjátadón, fogta telefonját és pár barátjával belemosolyogtak a kamerába, egy selfie kedvéért. Amitől olyan nagy szám ez, hogy a pár barát között olyan nevek vannak, mint Jennifer Lawrence, Ellen DeGeneres, Brad Pitt, Angelina Jolie, Kevin Spacey, Meryl Streep, Jared Leto, Lapita Nyong'o és Julia Roberts. A fotót végül Ellen tette közzé Twitteren és hamarosan minden idők legtöbbet megosztott fényképévé vált, még Barack Obama amerikai elnök újraválasztásakor készített képét is lekörözte. 

Pizzát falnak a hírességek

Oscar pizza

Az idei Oscar-gála legszokatlanabb pillanata az volt, amikor egy reklámszünet után a műsorvezető, Ellen DeGeneres egy pizzafutárral és egy rakás pizzával tért vissza, amit kiosztott a közönségben. A legtöbb sztár rendkívül éhes volt, ezért örömmel fogadták a váratlan meglepetést, amelyet Brad Pitt segített kiosztani. Harrison Ford, Meryl Streep, Julia Roberts, Jared Leto, Jennifer Lawrence és Channing Tatum is bekapott egy szeletet, de a helyzetet Brad Pitt élvezte a legjobban, aki nem csak osztogatta, de maga is óriási élvezettel esett neki egy darabnak.

Brad Pitt pizza

DiCaprio helyett Matthew McConaughey nyer

Egy ideje állandó vendége az internetes oldalaknak DiCaprio és az Oscar-szobor, amit annyira megérdemel. Azonban idén sem ő kapta meg végül, de nézzük csak a folyamatot lépésről lépésre.

Leo 1

DiCaprio látja a nevét a képernyőn a többi jelölttel

Leo 2

Nagyon izgatott, idén végre megtörténhet a lehetetlen

Leo 3

Talán elképzeli magában, hogy megnyerte: Végre ez a te éved lesz Leo!

Leo 4

Aztán Jennifer Lawrence bejelenti, hogy az Oscar-t kapja: Matthew McConaughey

Leo 5

Hogy ne legyen kínos a helyzet, megöleli színésztársát...

Leo 6

de nagyon nehéz ez a pillanat számára...

Leo 7

és az ölelés kínosan hosszúra sikeredik.

Leo 8

Közben mintha arra gondolna: Engem illetne az a díj!

Leo 9

Aztán felveszi bátor arcát és úgy tesz, mintha nem érdekelné

Leo 10

Talán jövőre végre megkapod, Leo!

Megemlékeznek az elhunyt színészekre, filmes kollégákra

Sajnos a tavalyi díjátadó óta idén is rengeteg tehetséggel és nagyszerű emberrel lett kevesebb a szakma. A 2014-es Oscar-gála legszomorúbb pillanata egyértelműen a nekik emléket állító videó volt, mely többek között James Gandolfini, Philip Seymour Hoffman, Paul Walker és Peter O'Toole munkásságáről is megemlékezik.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon