asdf

Szikla mégsem akar elnök lenni, egyelőre!

  • Szerző: Simon
  • Forrás: UIP-Duna
Nagyjából egy éve járta be a sajtót az a hír, hogy Dwayne Johnson indulna az elnökválasztáson. Ez nem eszement ötlet, hiszen minden amerikai ismeri, mindenki szereti, és a kaliforniai kormányzónak megválasztott Arnold Schwarzenegger is csak azért nem indult az elnökválasztáson, mert az alkotmány tiltja, hogy külföldi születésűek így tegyenek.
A Sziklának is becézett egykori pankrátor most jelentette be, hogy 2020-ban nem indul, de azt nem tette hozzá, hogy később sem. Végtére is jelenleg ő Amerika első számú akciósztárja, pár évig nyilván az is marad, ki kell használni a sikerszériát, aztán még mindig lesz ideje a politikára. Apropó, politika: a Szikla politikai nézeteiről nem lehet sokat tudni, de arról igen, hogy milyen értékeket vall. Hisz a kemény munkában, a tisztességben és a becsületben, a családi értékekben – mindehhez egy ügyes szakértői stáb már hozzá tudja kanyarítani a politikai programot.
Dwayne-Johnson-Daughter-Skyscraper-Premiere
Annak idején a South Park-ban volt egy poén, miszerint Donald Trump lett az elnök. A hajmeresztő vicc azóta valósággá vált, tehát bármi lehetséges, és Johnson mint elnök nem is lenne olyan rossz vicc.

Dwayne Johnson jelenleg a mozikban egy égő felhőkarcolóból menti ki a családját, miközben legyőzi a terroristákat. A Felhőkarcoló-t a nyár egyik legnagyobb durranásának jósolják a szakemberek.
Megosztás facebookon