asdf

Megvan a Gladiátor folytatásának hivatalos címe

  • Szerző: MoziStar
  • Forrás: UIP-Duna
A Gladiátor volt az új évezred első igazi nagy mozisikere, imádta a közönség és 5 Oscar-díjat nyert.

A 2000-es év legnagyobb mozisikere volt a Gladiátor, csaknem negyedszázaddal később pedig elkészült a folytatása. Hiába volt sikeres a film, sokan a történelmi hűséget kérték számon a produkción. Az ősszel látható folytatás kiköszörüli a csorbát, mert a hírek szerint az új sztori jobban igazodik a megtörtént eseményekhez, és több történelmi személyiség is fontos szerepet kap benne. 

A közönség eddig találgatta, mi lesz a Gladiator 2. munkacímen futó projekt hivatalos címe, most azonban vége a bizonytalanságnak. A Las Vegas-i CinemaConon most mutatták be Ridley Scott Gladiátor epikus filmjének folytatásának hivatalos logóját és címét. A cím pedig: Gladiator II. és a film szlogenje sem óriási meglepetés, mert az első rész egyik jelmondatát emelték át az új opusz számára: „Amit életedben teszel, az örökkévalóságban visszhangzik”. Ezt maga Maximus mondja a film elején, amikor csatába indul katonáival a germánok ellen.

gladiator2_logo
Fotó: collider.com

Gladiator II főhőse Lucius (Paul Mescal), az egykori kisfiú az előző filmből, aki nagyon drukkolt Maximusnak. Visszatér édesanyja, Lucilla is, akit továbbra is Connie Nielsen alakít, Derek Jacobi pedig ismét Bracchus szenátort játssza. Új főszereplő Denzel Washington, aki az előző rész Proximójához (Oliver Reed) hasonló felszabadított gladiátort alakít, és valószínűleg Lucius mentora lesz nem csekély katonai erővel a háta mögött. A film főgonosza Caracalla császár, őt Joseph Quinn kelti életre. Fontos feladat jut Pedro Pascalnak is, de még nem tudni pontosan, kit alakít – a sokoldalú színész kvalitásai alapján lehet gonosz meg pozitív karakter is, annyi biztos, hogy súlya van történetben.

Russell CroweGladiátorral lett A-listás és Oscar-díjas sztár (maga a film 12 jelölést kapott, és Crowe-é mellett még négy szobrot ítéltek oda neki). Crowe korábban cáfolta – amit sokan feltételeztek –, hogy néhány flashback erejéig visszatérne a folytatásban.

Gladiator II – Hazai bemutató: 2024. november 24.

Megosztás facebookon