asdf

Júliustól forgatják az AZ második részét!

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
Stephen King 1986-os regénye egy olyan város lakóiról szól, ahol egy kegyetlen bohóccal veszik fel a harcot. Az első részben a gyerekkori megpróbáltatásokat láthattuk, de a 2. részben már a karakterek felnőttek lesznek és a veszély ismét rájuk tör.
A horror lényege a meglepetés. A jó horroré a nagy meglepetés. És mert az AZ nagyon jó horror, senki ne várjon arra, hogy a második fejezet egyszerűen megismétli majd az elsőt, csak gyerekek helyett felnőttek lesznek benne. A Den of Geek honlap interjút készített a Pennywise-t megformáló Bill Skarsgård-dal, aki hamarosan kezdi az új forgatást.
IT-Movie-Review-2
"Hamarosan kezdjük az Az – 2. fejezet forgatását, úgyhogy próbálok visszazökkenni a figurába Valószínűleg júliusban kezdődik a munka, de én már igyekszem ráhangolódni. Ez most nagyon más lesz, mint az első rész volt. Bár felbukkannak benne a gyerekek, most elsősorban felnőttek lesznek a partnereim. És Andy Muschetti tele van ötlettel." – nyilatkozta a színész, aki az első részt olyan félelmetessé tette. 
 
A film tavaly minden idők legsikeresebb horrorja lett, több mint 700 millió dollár bevételt hozott. A rendező, a forgatókönyvíró és a színészek mind vállalták, hogy megmutatják, mi történik, Derryben, amikor 27 évvel később újra feltűnik a bohóc, és a Vesztesek klubját keresi…
Megosztás facebookon