asdf

Hugh Jackman: Nekem ez az egész az életről és a halálról szólt!

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
A tökéletes farkas. Ez nem csak egy farkas a sok közül. Hugh Jackman számára a Logan – Farkas (Logan, már a mozikban) különösen fontos volt.

Mániákusan ragaszkodott hozzá, hogy minden tökéletes legyen a Logan-ben, a forgatás előtt még azzal is megfenyegette a stúdió vezetőit, hogy ha szükségessé válik, el kell halasztaniuk a már akkor kitűzött nemzetközi bemutató időpontját. „A 90% kevés volna, a 100% a minimum."  – mondta mindig.

Logan_Berlinale (28)

"Egyetlen film sem volt még ennyire személyes számomra. Ennyire még egy filmemben sem voltam benne. Ez nem egy befejező rész, nem valaminek a 8. vagy 9. fejezete: vadonatúj, teljesen friss film. Ez végre az, ami tényleg az igazi Farkasról szól. Mindig is ezt kerestük Jim Mangold rendezővel, ezt akartuk. És most, azt hiszem, sikerült." – állítja a színész, aki most búcsúzik Farkas figurájától.

Logan_Taipei (9)

A korhatáros jelleg felvállalása lehetőséget adott Mangoldnak, hogy súlyosabb témákat is megpendítsen, és az emberi gyarlóságról, a halandóságról, és a családtagokat összekötő kapcsolatokról beszéljen. „Nem akartam olyan filmet, amiben még több az öncélú erőszak. Felnőttekhez akartam szólni, nem gyerekekhez. A korhatár alkotói szabadságot ad. Bátrabban felvállalhatsz érettebb témákat. Nincs rajtad a nyomás, hogy mindenkihez szólj.” – árulta el a rendező. 

Hugh Jackman-nek nagyon a szívügye volt, hogy méltó módon búcsúzzon az X-Men-sorozattól, és a szereptől, ami összeforrt a nevével.

Logan_jelenetfoto_7

„Volt egy pillanat, amikor megértettem, hogy ezzel tényleg vége. Imádom ezt a figurát, és elképesztő módon a magaménak érzem. És arra gondoltam, hogy ha már búcsúzunk, csináljuk szépen. Úgy éreztem, belepusztulnék, ha nap mint nap nem adnám ki a lelkemet is a forgatáson. Ha egy mákszemnyi is bennem marad abból, amit beletehettem volna a szerepbe. Minden áldott nap csatát vívtam, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból.”

A színész a következőképpen összegzett: Nekem ez az egész az életről és a halálról szólt. Tudom, hogy drámaian hangzik, de ez az igazság: tényleg így éreztem!”

Megosztás facebookon