asdf

David Hasselhoff a veszteségeit siratja

  • Szerző: Simon
  • Forrás: UIP-Duna
Máig azon kesereg David Hasselhoff, hogy lehetett volna Superman és Indiana Jones is, de lemaradt ezekről az álomszerepekről.

„Azt mondta az ügynököm, ha elvállalod Superman szerepét, életed végéig Superman maradsz, és visszamondta a nevemben. Máig bánom, hogy hallgattam rá. Pedig készültem, gyúrtam meg ittam a fehérjeturmixokat, mert sovány gyerek voltam szuperhősnek. Akárcsak Christopher Reeve, aki végül megkapta. De Chrisre nem haragszom, nagyszerű srác volt, úgyhogy örülök, hogy ő lett Superman.” – mesélte a Baywatch című sorozat egykori sztárja az Access Hollywoodnak. 

Hasselhoff másik nagy bánata, hogy nem ő lett Indiana Jones: „Én is versenyben voltam, de Spielberg azt mondta, hogy neki az a másik srác kell a Csillagok háborújából, úgyhogy Harrison Ford lett a frigyláda fosztogatója”.

A korosodó színész azt is lárulta, hogy egyszer belezúgott Anne Hathaway-be, és talán lett is volna nála esélye, de ő éppen nős volt. „Szomszédos stúdiókban forgattunk, és átvittem hozzá a lányaimat. Nagyon aranyos volt és végig flörtölt velem. Nem tudtam vele betelni.”

David-Hasselhoff_Zac-Efron_Baywatch

Hasselhoff visszatér hajdani dicsősége színterére: ő is szerepel a Baywatch nagyszabású moziváltozatában, akárcsak a sorozat másik nagy sztárja, Pamela Anderson. A főszerepekben Dwayne Johnson, Zac Efron, Priyanka Chopra és Alexandra Daddario láthatók.

Baywatch – Hazai bemutató: 2017. július 13.

Megosztás facebookon