asdf

Csillagászati áron kelt el az ABBA veterán BMW-je

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
Elárverezték az ABBA 1977-ben gyártott BMW-jét, amelyet annak idején Björn Ulvaeus vagy Benny Andersson vezetett (a lányokat nem hagyták érvényesülni).
125 ezer kilométert raktak az ezüst színű járgányba, amely hajlott kora ellenére 42 500 dollárért (10 és félmillió forint) talált gazdára a Sotheby's aukciósház árverésén. A szakértők szerint egy ilyen jármű a harmadába-negyedébe kerül a piacon, az árat nyilvánvalóan az ABBA hírneve nyomta föl.
abba-01-bmw
abba-bmw-auction
abba-bmw-auction2
abba-bmw-auction3
A négytagú együttes nimbusza tehát tovább él, pedig már nem aktívak, legalábbis nem a színpadon. Ulvaeus és Andersson a Mamma Mia! executive producerei voltak, és ugyanilyen minőségben működnek közre a folytatás, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba készítésénél. Sőt, új dalokat is írtak a második rész számára. Szerepelni most már nem fognak, pedig az első részben a szemfüles nézők kiszúrhatták Andersson-t zongoristaként, Ulvaeus-t pedig görög istenként.
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba/Mamma Mia! Here We Go Again – Hazai bemutató: 2018. július 19.
Megosztás facebookon