asdf

Angelia Jolie megküzdött új filmjéért

  • Szerző: Marcika
  • Forrás: UIP-Duna
Egy igazi amerikai történetet vihetett filmre Angelina Jolie, méghozzá Louis Zamperini olimpikon igaz történetét. A rendező elárulta, hogy nem volt könnyű dolga a stúdió főnökeivel, amikor meg akarta szerezni a munkát, és azt is, hogy ez élete eddigi legkomolyabb vállalkozása.

Az előzetes alapján spielbergi minőséget emlegetnek Angelia Jolie új rendezése, az Unbroken kapcsán. A színésznő most elárulta, az volt élete legnehezebb feladata, hogy meggyőzze a stúdiófőnököket, érdemes rábízni a szuperprodukciót. Angelina ugyanis korábban csak egy filmet rendezett, a részben Magyarországon forgatott A vér és méz földjént, és nem divat Hollywoodban, hogy másodjára mindjárt egy bestsellerből készítendő százmilliós produkciót adjanak oda valakinek. – Ennél nehezebb dolgom még életemben nem volt – mondja Angelina. – Több órát telefonáltam ide meg oda, mire sikerült elérnem, hogy tarthassak egy prezentációt, hogyan képzelem el a filmet. Nyomtattam egy csomó képet az internetről, nagy kartonlapokra ragasztgattam őket, hogy ábrázoljam velük a cselekményt, aztán az egészet bevágtam egy bazi nagy szemeteszsákba, és elcuccoltam vele a Universal stúdióba. A tüdőm majd leszakadt, mire előadtam a koncepciómat, de meggyőztem a főnököket!

angelinarendez

A színésznőnek a rendezés is jól áll

Az Unbroken Louis Zamperini olimpikon hihetetlen történetét meséli el. Az élsportoló a második világháborúban egy bombázón teljesített szolgálatot. Gépét lelőtték a Csendes-óceán felett, társaival hat hétig hánykolódott a vízen. Japán hadifogságba került, ahol embertelen kínzásokat kellett kiállnia, de mindent túlélt, mert megtörhetetlennek bizonyult.

Unbroken – hazai bemutató: 2015. január

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! 

Megosztás facebookon