asdf

Az emberi lélek rendíthetetlen ereje

Nem elég egyszer hangsúlyozni, hogy a Rendíthetetlen című film, melyet Angelina Jolie rendezett, igaz történet alapján készült. A hihetetlen kategória minden szintjét kimeríti Louis Zamperini története, aki egy bámulatos ember volt (2014 nyarán hunyt el). Az ő akarata semmihez sem hasonlítható.

A Rendíthetlen azt hivatott bemutatni, hogy Louis Zamperini mennyire nagyszerű és példaértékű ember volt, aki nem csak sportolóként vitt véghez nagy dolgokat. A film nem akar közhelyekkel dobálózni, mindent elsöprő monológokkal okítani, csak egyszerűen egy kivételes ember emléke előtt kíván tisztelegni.louis zamperini_unbrokenZamperini (Jack O'Connell) egy olasz származású, amerikai futó volt, aki már gyereként bele kóstolt a megaláztatásba, állandóan verekedésbe keveredett. Igazi csibész volt, ivott és cigizett annak ellenére, hogy apja szigorral nevelte őt. Fivére, Pete Zamperini (Alex Russell) nagy hatással volt rá, és az ő unszolására kezdett el sportszerűen futni. Azonnal felfigyeltek rá és a berlini olimpiára is kijut, ahol rekordot dönt.unbroken02A II. világháborúban bombázótisztként szolgált, bevetések sorát követően a Csendes-óceánba zuhan a gépük. Csodával határos módon hárman túlélték a repülőszerencsétlenséget, és 47 hosszú napon át hánykolódtak a tengeren. Louis és két társa, Phil (Domhnall Gleeson) és Mac (Finn Wittrock) ugyan túlélték a zuhanást, de ezután rettentő kemény napoknak néztek elébe. Sokszor a Pí élete című film képei villanak be, csak ott a főhős egy tigris társaságában próbálta túlélni a csapást a nyílt tengeren. Bele gondolni is durva, hogy több, mint 1 hónapot töltöttek a semmi közepén egy gumicsónakban. Étlen (csak, amit a tenger ad) és szomjan a végtelen hullámok között. A brutális és embertpróbáló küzdelmet végül (spoiler!!!) ketten élték túl, de örömre aligha volt okuk. Már ez is bőven elég volt, de ha azt hitted, hogy ennél már nem lehet rosszabb, akkor rádöbbensz, hogy de igen (basszus). Ugyanis Louie és Phil megmentője egy japán hadihajó volt. A bajtársak egy darabig egy állomáson raboskodtak, majd külön fogolytáborba kerültek. Én már biztos feladtam volna, de ezek állati kemény pasik voltak!unbroken01És itt indul be a feszültség motor. A 47 nap kínlódás után több mint két év szenvedés várt rájuk: testi-lelki kínzásnak voltak kitéve. Louie-t kipécézte magának egy labilis idegzetű táborparancsnok, Matsuhiro Watanabe (Miyavi, aki amúgy egy japán énekes és dalszerző), aki szadista lelki és fizikai tortúrának vetette alá a fiút. A foglyok között csak Madárnak becézett parancsnok minden alkalmat megragadott, hogy megalázza Louie-t. Watanabe nem tudta kivel van dolga, mert ennek az embernek kivételes akaratereje volt, amit a kegyetlen attrocitásokkal sem lehetett megtörni.
unbroken_jackIzgalmas és hektikus jelenetekkel teli filmet kapunk, amiben itt-ott vannak hibák, de számomra nem volt zavaró. Néhol patetikus, majd visszafogott tempót diktál. Mi ugyan "csak" 137 percet kapunk Zamperini drámájából, de a valóság sokkal durvább lehetett. A nézőben lüktet a feszültség és együttérez a főhőssel. A mellékszereplők távoliaknak tűnnek és nem alakul ki szoros kapcsolata egyiknek sem Zamperinivel, ami egy fogolytáborban meglepő. Ami még talán a hibák sorát erősíti, hogy Zamperini szentté avatását nem láthatjuk. A tavaly elhunyt férfi történetét Laura Hillenbrand dolgozta fel (2010), és könyvében ecseteli, hogy Zamperini hogyan tervezgette a bosszút fogvatartói ellen, majd Istenek tett ígéretéhez hűen találkozott velük és megbocsátotta tetteiket.unbroken00Jack O'Connell játssza a főszereplőt, és neki köszönhetően hitelesnek érezzük karakterét. Játékában egyszerre van jelen az empátia és a megrendülés. Angelian Jolie kiváló érzékkel választotta ki a szereplőket. A Matsuhiro Watanabe-t alakító Miyavi (Takamasa Ishihara), aki popsztár, remekül hozta a kisebbségi komlexusokkal küzdő, zsarnok, szadista parancsnokot. A forgatókönyvet a Coen testvérek, Richard LaGravenese és William Nicholson jegyzik. Roger Deakins operatőri munkája igényes. A fogatási helyszínek és a díszletek jók. A film újdonságot alig tartalmaz, de így is működik. Angeline Jolie szívét-lelkét bele tette, érződik, hogy a tökéletességre hajtott, ami többé-kevésbé sikerült is. Felfelé ívelő drámai pillanatokkal operál, de nem túlzottan, így pont annyit kapunk, amennyit kell. Alexandre Desplat (Benjamin Button különös élete, Kódjátszma, Grand Budapest Hotel) zeneszerzőnek köszönhetően gyönyörű a film zenei palettája.

Angelina Jolie már az első rendezésénél, A vér és méz földjénél is kapott hideget, melget. A Rendíthetetlen sem lett a sajtó kedvence, de még a hibái ellenére is, engem nagyon megfogott. Felfoghatatlan, őszinte és elgondolkodtató a Rendíthetelten! Érdemes megnézni!

MoziStar: 8/10

„Az ember a lelke mélyén mindig hisz abban, hogy harcolhat és túlélhet, nem számít, mit mond az eszünk. Mert ahol élet van, remény is akad. A döntés pedig Isten kezében van.” (Louie Zamperini)

RENDÍTHETETLEN

Eredeti cím: Unbroken
Színes, amerikai film
Szereplők: Jack O’Connell, Domhnall Gleeson, Garrett Hedlund, Finn Wittrock, Miyavi
Laura Hillenbrand könyve alapján írta: Joel Coen & Ethan Coen,
William Nicholson, Richard LaGravenese
Fényképezte: Roger Deakins
Zeneszerző: Alexander Desplat
Producerek: Angelina Jolie, Matthew Baer, Erwin Stoff, Clayton Townsend
Rendezte: Angelina Jolie
Magyar szöveg: Speier Dávid

Gyártó: Universal, 2014
Internet cím: www.uipduna.hu
Hossza: 137 perc
Korhatár: 16
Mozibemutató: 2015. január 8.
Forgalmazó: UIP-Duna

Megosztás facebookon