A Fűrész
asdf

A szürke ötven árnyalatához kapcsolható Daniel Day-Lewis utolsó filmje

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: UIP-Duna
Nagy várakozások előzik meg a Fantomszál című filmet, amely állítólag Daniel Day-Lewis utolsó megjelenése lesz a mozivásznon.
Már most Oscar-várományosnak tartják a produkciót, mert a rendező Paul Thomas Anderson, és amikor legutóbb együtt dolgozott a színésszel (Vérző olaj), közös munkájuk 8 Oscar-jelölést kapott, és Day-Lewis haza is vihette a trófeát (ez volt neki a második, a harmadikat a Lincoln-ért kapta).
phantom-thread
A gyártó stúdió eddig mélyen hallgatott a filmről, most azonban elkezdték adagolni az információt. Megjelent az első előzetes, amely igen ígéretes filmet harangoz be, és rögtön egy pletykát is szárnyra bocsátottak a marketingesek. A történet hőse egy londoni úri szabó, Woodcock (Daniel Day-Lewis), aki az ötvenes években a királyi családnak és a felső tízezernek készít pazar öltözékeket. Woodcock valójában önpusztító művész, aki halálosan szerelmes egy fiatal lányba, Almába, akit az alig ismert Vicky Krieps alakítja (Az üldözött, A kolónia), ám szexuális vonzalmát sötét vágyak árnyékolják be. És itt a jön a párhuzam: a felröppent hírek szerint a Fantomszál Woodcock szexuális orientációja miatt bizonyos mértékben rokonítható A szürke ötven árnyalatával, bár ezt az első előzetes nem árulja el. A film további érdekessége, hogy maga a rendező volt az operatőre, aki már évek óta tervezte, hogy a kamera mögé áll. Anderson forgatott már saját kezőleg egy rövidfilmet 1988-ban, de egész estés mozit most vett fel először.
paul-thomas-anderson
Akit érdekel a Fantomszál – A szürke ötven árnyalata párhuzam, nem lesz nehéz dolga, mert Day-Lewis filmje egy héttel a trilógia harmadik része, A szabadság ötven árnyalata előtt kerül a hazai mozikba.
Fantomszál/Phantom Thread – Hazai bemutató: 2018. február 1.
A szabadság ötven árnyalata/Fifty Shades Freed – Hazai bemutató: 2018. február 8.
Megosztás facebookon

/
/