asdf

200 milló felett a 300 - A birodalom hajnala

  • Szerző: P. Kristóf
  • Forrás: IC Press
A 300 - A birodalom hajnala című mozifilm kilenc nappal a bemutatója után már 200 millió dolláros bevételt termelt a kasszáknál.

Megvan a 300 kétszáza. A 300 – A birodalom hajnala már a bemutatója hetében egyetlen rohammal meghódította a világot, és az azóta eltelt kevés időben tovább menetelt: március 15-én, kilenc nappal a premier után újabb óriási sikert könyvelhetett el: 200 millió dollár bevételt… ami azóta is nő. A pillanatnyi összeghez az Egyesült Államok mozi- és akciórajongói 78 millió, a világ más tájain filmet nézők 158 millió dollárt tettek hozzá: a bevétel pillanatnyilag 236 millió dollárnál tart.

300

Az IMAX-mozik természetesen különösen nagy hangsúllyal részesültek a sikerből, több mint 20 millió dollár folyt be a különleges, térhatású képet biztosító helyszínekről: a görög hősök és a perzsa sereg hatalmas, tengeri csatája ezeken a vásznakon még lélegzetelállítóbb.

A történet nem folytatása és nem előzménye az első 300-nak: egyszerre játszódik vele. Ezúttal az athéni parancsnok, Themisztoklész (Sullivan Stapleton) száll harcba a hódítókkal, akit az Eva Green játszotta szexi és kegyetlen tábornok, Artemiszia vezet.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon