asdf

Színésszé avatták Hadházi Lászlót és Kiss Ádámot

Rendhagyó eseménnyel fejeződött be a közeljövő magyar sikerfilmjének ígérkező Dumapárbaj utolsó forgatási napja. A két egymással rivalizáló stand upost alakító Hadházi Lászlót és Kiss Ádámot a film rendezője az utolsó csapó után „hivatalosan” színésszé avatta.

Paczolay Béla a színészi oklevelek átadásakor külön kiemelte, hogy a két humorista minden elvárása felett teljesített. Komolyan vették a felkészülést a szerepeikre, hihetetlen profi hozzáállással játszottak a kamerák előtt, és állták a sarat az olyan tapasztalt színészek oldalán, mint Eszenyi Enikő, Vajdai Vilmos, Jordán Adél, Kamarás Iván vagy Gubik Ági.kiss_hadházi_duma00A színészi oklevelek átvételekor a meghatottságtól első percben megszólalni sem tudó Hadházi László megígérte, hogy kiemelt helyen tartja majd otthon az oklevelet. Halkan hozzátette nála ez a konyhában a hűtőszekrény körül található. Kiss Ádám miután mindenkitől begyűjtötte a gratulációkat, azért kedvesen odaszúrt kollégájának, hogy látszik, ő egy céltudatosabb, energikusabb generáció tagja, mert pont akkor lett belőle is színész, mint Hadházi Lászlóból, csak neki ez 29 évesen sikerült, míg cimborája ezt jóval túl a negyvenen érte el.kiss_hadházi_duma01Kiss nem titkolta, hogy derekasan meg kellett küzdenie a Dumapárbaj felvételein a rá váró feladatokkal és apa-anyait beleadott, hogy a legjobb formáját hozza. Már csak egy kérdés maradt nyitva, hogy a közönségnek, hogy tetszik mindaz, amit ők ketten szívvel lélekkel csináltak. Afelől azonban, nem hagyott kétséget, hogy szem nem marad majd szárazon, alakításaikat látva. Három hónap múlva mindenkinek kiderül, mire mentek egymással. A Dumapárbaj decembertől a mozikban.

Megosztás facebookon