asdf

Steve Carell, a pszichopata mindenható

A Foxcatcher egyértelműen a színészi alakítások által válhat kedvelhetővé. Számomra az egyik legnagyobb döbbenet: Steve Carell, aki annyira jót alakít, hogy totál elfelejted a tőle eddig megszokott bugyuta karaktereket, és egy teljesen új oldalát ismered meg. Félelmetesen jól játszik.

Azt előre leszögezném, hogy nem egy tipkius moziban nézős film, és a megtörtént eseményeken alapuló cselekmény jellege miatt nem operál váratlan fordulatokkal. De miről is szól a film? A '80-as évek második felében járunk, és a Schultz testvérek az Egyesült Államok legtehetségesebb birkózói voltak, nem éltek nagylábon, szerény életet éltek. Az edzésekkel teli mindennapjaikat a milliárdos, John du Pont (Steve Carell), az iparmágnás Du Pont család utolsó leszármazottja bolygatja fel, aki a birkózás iránti vonzalma következtében létrehozott egy edzőtermet a birtokán. Kezdetben csak anyagi hozzájárulással szeretné fellendíteni a birkózók karrierjét, de idővel ez teljesen átalakul. Mark Schultz-ot (Channing Tatum) szinte tulajdonának képzeli John du Pont, amit bátyja, David (Mark Ruffalo) szép lassan felismer. Végül a milliárdos bekattanása tragédiához vezet, és szemrebbenés nélkül végzi ki David-et, a felesége szeme láttára. A film azt hivatott bemutatni, hogy a birkózást kedvelő, de hozzá nem értő edző hogy jutott el odáig, hogy kegyetlenül meggyilkolja a Schultz testvérek egyikét.Foxcatcher_jelenetfoto (2)Amerika leggazdagabb családjai közül a du Pont család volt az, aki tragikus módon vívta ki magának a figyelmet. John du Pont semmihez nem értett, és az anyjával sem ápolt túl jó viszonyt, azonban milliárdosként úgy döntött, vesz magának egy birkózó egyesületet a legjobb birkózókkal. A magáról nagyon sokat képzelő du Pont magához édesgette Mark-ot, akiben azt próbálta erősíteni, hogy a bátjya elnyomja őt, de majd ő segít neki. Csakhogy a világversenyekre való felkészülésnél kibukik a dolog, miszerint, du Pont rossz hatással van Mark-ra fizikailag, lelkileg egyaránt. Végül Dave-et is sikerült rávenni, hogy du Pont-nak dolgozzon, edzőként, bár ő maga azt vallotta, hogy Dave csak segédedző, mert hát ő a góré. A du Pont család örököse nem bírta elviselni, hogy kudarcot vallott, így 1996-ban bekövetkezett a tragédia.Foxcatcher_jelenetfoto (4)John du Pont megtestesítését profi módon hozza Carell, akitől eddig aligha láttunk ilyen komoly szerepet. Minden mozzanatából árulkodik érzelmi instabilitása és kisebbségi komplexusok tömkelege. Végig a frászt hozza az emberre Carell! Ugyanakkor sajnálatraméltó benne az, hogy iszonyatosan magányos és nulla a sikerélményeinek száma. Egyszerre öntelt és bizonytalan. Nagyfokú önbizalommal próbálja kivívni magának a tiszteletet. Carell kegyetlenül jól hozza a skizofrén milliárdos szerepét és mindent megtett azért, hogy jó sokáig emlékezzünk a filmre. Mark szerpében Channing Tatum feszít, ami az izmokat illeti. Az ő karaktere is komoly pszichikai feladatot követelt. Sikeres sportoló, aki tele van frusztrációkkal, hiába tehetséges, szüksége van bátyja támaszára. Nyomasztó és szúros tekintete sokszor beszédesebb, mint ő  maga. Tatum remek választás volt! Mark Ruffalo pedig a megfontolt és magabiztos Dave szerepében alakít kiválót. Dave, öccsével ellentétben, nyugodt, kiegyensúlyozott családi életet él, feleségével és gyerkőceivel.Foxcatcher_jelenetfoto (6)

Minden elismerésem Bennett Miller-é, aki a Foxcatcher-ben a legjobbakat hozta ki a színészekből! Miller filmjében nem csupán a sport körül forog minden, hanem azt próbálja megmutatni, hogy mi zajlik John lelkivilágában, hogy egy olimpikon milyen problémákkal küzd valójában. A Foxcatcher egy életrajzi dráma a realitás talaján, ahol az érzelmek uralkodnak. A filmet leginkább azoknak ajánlom, akik olyan színészi alakításokat szeretnének látni, amire eddig soha nem is gondoltak volna, illetve azt, hogy milyen sok érzelem lapul egy ilyen tragikus történet mögött.

MoziStar: 7/10

FOXCATCHER

Eredeti cím: Foxcatcher
Színes amerikai film
Műfaj: életrajzi / dráma
Rendezte: Bennett Miller
Főszereplők: Channing Tatum, Mark Ruffalo, Steve Carell, Sienna Miller, Vanessa Redgrave. Operatőr: Greig Fraser Látvány: Jess Gonchor. Írta: E. Max Frye, Dan Futterman
Mozibemutató: 2015. január 29
Gyártó: Sony Pictures
Játékidő: 134 perc
Korhatár: 16
Forgalmazó: InterCom

Megosztás facebookon