asdf

Nem élveztünk el A szürke ötven árnyalatától

A világot beborította A szürke ötven árnyalata, E. L. James erotikus könyvének sikere. A bestsellerért rajongók őrjöngve várják, hogy láthassák a könyv alapján készült filmet. Viszont az biztos, hogy ettől a filmtől kevesen fognak beindulni és erotikától túlfűtött hangulatban távozni a moziból. Ennél szürkébb már nem is lehetne Christian és Ana románca.

Volt lázadás, tiltakozás, színész csere, utóforgatás, rejtélyperrel fenyegetés és hisztéria, csak, hogy meglegyen az a bizonyos ötven árnyalat a produkció körül. A film főszereplője, Jamie Dornan egyszer azt nyilatozta a könyvről, hogy "Csak az nem olvasta, aki meghalt, mielőtt megjelent volna.” - akkor egészen tegnapig én is halott voltam, mert be kell valljam, ezidáig nem olvastam a könyvet, amiért milliók rajonganak. Túl vagyok a könyvön és a filmen is. Nos, a filmben aligha érzékelhető ötven árnyalat, ugyanis totál szürke, egysíkú és monoton. Ami a könyvben izgalmas volt, az épphogy megelevenedik a filmvásznon. Ha brutális, perverz és beteg szexjelenetekkel fűszerezett filmet vártál, akkor ez most nem jött össze. Női szemmel, a könyvet olvasva véleményezem a filmet.Fifty-Shades-Of-Grey00

Röviden a történetről, ha netán él e még olyan ember a Földön, aki nem olvasta a regényt: Anastasia Steele (Dakota Johnson) végzős egyetemista, aki ártatlan, mint egy ma született bárány, és találkozik egy dögös pasival. A jóképű, fiatal milliárdos, Cristian Grey (Jamie Dornan) nem hétköznapi pasi: rajong a szadomazóért. Anát egyszerre vonzza, és taszítja a férfi személyisége. Ana első szerelmét ezzel a bonyolult emberrel éli meg, és az ő oldalán fedezi fel a szexualitását. Chris számára viszont ez a kapcsolat azt jelenti, hogy megtanul érezni, lélegezni, és ráébred az igaz szerelem mibenlétére.

A szadomazo-jelenetekkel megspékelt regényben leírt sorokat mindenki úgy képzeli el maga előtt, ahogy akarja, így a filmet a készítők is saját elképzelésük alapján forgatták le. Nyilvánvaló, hogy a részletekben gazdag, több mint ötszáz oldalas könyvet nem lehet ugyanúgy vászonra vinni. Már alapból tudni lehetett, hogy nem lesz kemény erotika a filmben, de még a "híres" tamponos jelenet sem. Amíg a könyvben nem finomkodik az írónő, és részletesen tárja fel az olvasóval a szexuális fantáziáját, addig a filmben végig érezhető az óvatoskodás. Talán kétszer vagy háromszor hangzik el a b@szás szó és a vörös Játszószobában sem izzik úgy a levegő az erotikától. Sőt! Hol vannak a forró szexjelenetek? És a könyvben oly sokat ragozott orgazmusok? Elfenekelés, ostor, kötegelő és szürke nyakkendő van, de egyéb segédeszköz már nincs. És az első szexre is negyven percet kell várni! Tény és való, hogy kemény marketinget kapott a produkció, és már az elején lázadtak a rajongók mindenféle dolgokért, de most aztán lesz sárdobálás, de leginkább a kritikusok részéről. Félreértés ne essék, nem pornót vártam, de ha már ekkora felhajtás övezi, akkor ettől a produkciótól lényegesen izgalmasabb, lendületesebb képsorokat szerettem volna látni. Ami még szintén hiányzott, az az, ahogy a könyvben Anastasia szemszögéből ismerjük meg a szorit, és mindenről leírja gondoltatait, úgy a filmben ez nem volt egyértelmű. Emiatt sokszor értelmetlenül jött egyik jelenet a másik után, úgy, hogy közben nem tudjuk Anastasia fejében mi jár. Teljes mértékben a színészi játékra lett bízva minden.Fifty-Shades-Of-Grey03Dakota Johnson viszont nagyon bevállalta a filmet. Melanie Griffith és Don Johnson 25 éves lánya eddig szinte teljesen ismeretlen volt. Ahogy megkapta a szerepet, totális felháborodást váltott ki a rajongóknál. Most viszont, főként a férfiak vidulhatnak, hiszen totál pucéran láthatják őt a két órás filmben, ráadásul jó sokszor. Szép nagy vásznon láthatjuk a melleitől kezdve a nemiszervének szőrzetéig (csak, hogy szépen fogalmazzak) mindent, szóval lehet csorgatni a nyálat, amikor Johnson kisasszony mindent megmutat. Ám a csajoknak már kevesebb ok marad a nyáladzásra, elolvadásra, mert Jamie Dornan alig villant párszor, és akkor is csak popsit. Szóval, ez egy fallosz mentes övezet!Fifty-Shades-Of-Grey01Dakota Anastasia Steele-t, a szende szűz, kíváncsi lány karakterének megformálását ügyesen hozta. Életet lehelt a szerepébe és miatta még érdekes is valahol a film. Ám Jamie Dornan-nel vagyis Mr. Gray-jel közel sem működik végig a kémia. Dornan rideg és rejtélyes tekintete nem enged sokat elárulni érzelmeiről. De mégsem érezzük azt, ahogy a könyvben van jellemezve, nem az az állat, aki a szadomazóban éli ki vágyait, nem annyira tekintélyt parancsoló és még csak nem is félelmetes. 

Fifty-Shades-Of-Grey02Az ötven árnyalat-trilógia körüli felhajtás milliókat fog becsalogatni a mozikba. Ám, amit a könyvben olvastunk, a sokszor obszcén leírása az egyes aktusoknak, nem köszönnek vissza a vásznon. Ugyan több amerikai könyvtárban betiltották az első kötetet a szerintük túlzott pornográf tartalom miatt, még, ha tartalmaz is pikáns részeket, azok nem brutálisak.  Sam Taylor-Johnson rendezése ízléses, romantikus filmmé alakította A szürke ötven árnyalatát, ami nem torkollik vad erotikába. Aki nem olvasta a könyvet, az romantikába csomagolt, szexuális felfedezéseket tartalmazó, Valentin napi mozira számíthat, aki pedig olvasta, az nem feltétlenül lesz elragadtatva, de ha imádta a könyvet, akkor a film is kedves lesz számára.

MoziStar: 5/10

A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA

Színes, amerikai film
Eredeti cím: Fifty Shades of Grey
Gyártó: Universal, 2015
E.L. James regénye alapján a forgatókönyvet írta: Kelly Marcel

Szereplők: Jamie Dornan, Dakota Johnson, Jennifer Ehle, Luke Grimes, Marcia Gay Harden, Eloise Mumford
Fényképezte: Seamus McGarvey
Zene: Danny Elfman
Producerek: Dana Brunetti, Michael De Luca, E.L. James
Rendezte: Sam Taylor-Johnson
Magyar szöveg: Speier Dávid 

Korhatár: 18
Hossza: 125 perc
Mozibemutató: 2015. február 12.
Forgalmazó: UIP-Duna

Megosztás facebookon