asdf

Farkas Franciskából még komoly színésznő lehet! - interjú Szabó Simonnal

Szabó Simon a napokban ünnepelte születésnapját, illetve nem ünnepelte, de egy évvel többet tudhat magáénak. Aminek ő sem örül igazán, de azt mondja, nem a kor miatt, hanem azért, mert észbe kap, hogy hogy telik az idő. Az interjú apropója a Viktória: A zürichi expressz című film, ami több mint egy hete debütált a mozikban, és az azt kísérő kisfilm, a Fal, amely Szabó Simon díjnyertes filmje.
Hogy kerül egy díjnyertes kisfilm a mozikba?
- Ha lehet úgy mondani, akkor ez egy szerencsés együttállás, mert ugye az én filmem nyáron kezdte meg fesztivál körútját, a Viktóriában pedig szerepelek egy jelenetben. A hazai forgalmazóval, Böszörményi Gáborral régebbi az ismeretségünk. Nyáron volt egy szabadegyetemi beszélgetés, ahová őt is meghívtam és ott látta a Fal-at. Tetszett neki, de akkor még nem tudta, hogy a Viktóriát ők fogják forgalmazni. Rá egy pár hétre, amikor ez kiderült, megkeresett, hogy mit szólnék, ahhoz, ha az én filmem lenne a kísérőfilm. Tök jó ötletnek tartottam, mert tematikában is annyira összevág, hisz mind a két film egy-egy nehéz sorsú fiatalról szól. Az meg még egy plusz volt, hogy az egyikben játszom a másikat meg rendeztem. Vicces, mert Lovas Emília is játszik a Falban, akinek szintén van egy kisebb szerepe a Viktóriában.
szabosimon_interju (0)
A két film mondanivalója hangosan kiált és erősen társadalomkritikai jellegű. Milyen céllal „építetted a falat” ?
- A célom csupán az volt, hogy térjünk már észhez, hogy mi történik újra. Nem akarok ilyen hülye hasonlatokba bele menni, de szerintem a vak is látja, hogy gyakorlatilag hetven év telt el a II. világháború óta és lassan ugyanazokat a téglákat rakjuk le alapnak, mint akkor. Nem lehet így csinálni, amikor 2014-ben egy Európai Unióról beszélünk, akkor ilyen nem történhetne meg. És ehhez képest mégis megtörténik. Ez marha nagy felelőssége nem csak a társadalomnak, hanem a mindenkori kormányoknak.
 
A Viktória: A zürichi expressz készítői olyan kezdeményezést szeretnének indítani, hogy ingyenes vetítéseket szerveznek azoknak a lányoknak, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy moziban nézzék meg, de nekik és róluk szól a film. Szerinted lesz valamilyen hatása a filmnek?
- Nem tudom, hogy hatásos lesz-e, de mindenképpen beépül a néző agyába. 15 évesen, ha gengszterfilmet néztünk, nem foglalkoztunk azzal, hogy nincs happy end. Azt gondoltuk, hű milyen vagány, a drogok, meg a fegyverek világa. De ugyanakkor eljutottunk arra a szintre, hogy nem biztos, hogy ezt kell csinálni. Lehet, hogy, ha ezt megnéznék azok a fiatal lányok, akikről szól ez a film, akkor beépülne a gondolatmenetükbe, és lehet, hogy nem is ítélnék el, de legalább nem próbálnák meg. A Fal-nál meg egyértelmű. Mindenkinek látnia kell, hogy tudja, miről szól.
szabosimon_interju (3)
A Viktória szereplőinek alakítása hogy tetszett? Mennyire érezted áthatónak?
- Nagyon nehéz erről beszélni, mert én nem nagyon tudok elvonatkoztatni, amikor kollégát látok a mozivásznon. Nyilván, ha ezt egy külföldi ember nézi, neki teljesen mást jelent. Én például a Stefanovics Angélát és a Nagy Zsoltot régebb óta ismerem, és ezért így fura. Nekem a főszereplő lány, Franciska, nagyon tetszett. Szerintem benne még van több, bőven lehet belőle egy nagyon komoly színésznő. A filmben nyújtott alakítása eléggé fekszik, de ő, ha kiforr és kiteljesedik, akkor tárt karokkal fogják várni a szerepek.
Viktória - A zürichi expressz (1)
A Fal 10 perces kisfilm. Nem is tervezted, hogy nagyfilmet készítesz belőle?
- Egyrészt ezt kisfilmnek találtam ki, másrészt meg erre is olyan nehéz volt pénzt szerezni, hogy egy nagyfilmre...lehet, hogy még most sem készült volna el. Igazából a Fal történetének kiinduló pontja egy újságcikk volt, amit olvastam, és szerettem volna azt egy erős tíz percben megmutatni!
 
A két film keményen és őszintén mutatja be azt a világot, amit ma rengeteg ember él át. Elgondolkodtató és hatásos jellege sokaknak példa lehet. Bizony, ezt a szakma is észrevette. Szabó Simon csupán 10 perces kisfilmje díjat is nyert a finnországi Tempere rövidfilm-fesztiválon.
Megosztás facebookon