asdf

Az ember a kutya legjobb és legrosszabb barátja

Szinte az egész világ a magyarokra figyel, vagy legalábbis Mundruczó Kornél filmjére, a Fehér Istenre. A Cannes-t s megjárt magyar thriller a kritikusokat szerte a világban lenyűgözte, nem úgy hazánkban, ahol megosztó véleménnyel vannak a filmről.

A nemzetközi siker jó kis előszele volt a magyar filmnek. Ezáltal mégnagyobb várakozás és kíváncsiság övezte Mundruczó Kornél filmjét. A forgatókönyvet Mundruczó Kornél, Wéber Kata és Petrányi Viktória írta. A történet egyszerű, nincs túlbonyolítva, a jelenetek összességében jók, a szereplők hitelesek. A Psotta Zsófia által játszott karakter nagyon megnyerő. Lili, egy aranyos kamasz, akinek a kutyája a mindene.

feheristen

A történet röviden: Lili a nyári szünetre a zsémbes apjához (Zsótér Sándor) költözik. A szülők elváltak és ők ketten sem találkoztak sűrűn, mondhatni alig ismerik egymást. A kislány a társasházi lakásba magával viszi kutyáját, Hágent is. A gond ott kezdődik, hogy sem a ház, sem a város nem tűri a keverék kutyákat. Egy új rendelet szerint a korcsokat be kell jelenteni, minden példányt összeírnak, amelyik nem fajtiszta. Dániel (Lili apja) viszont nem akar súlyos ebadót fizetni lánya kedvencéért, Hágenért. Hágennek mennie kell, Lili konfliktusba keveredik apjával, azonban nem adja fel, mikor utcára kerül a kutya. A kislány hiába tiltakozik, apja kidobja kedvencét. Lili kitartóan keresi a kutyáját. Kettőjük barátsága különleges, Hágenre jó hatással van a kislány és az is, amikor trombitáján játszik. Később aztán kiderül, hogy ez a dolog nem csak az ő kutyájára van nagy hatással. Hágen egyre borzasztóbb helyekre sodródik, az utcai élet sötét oldalaiba csöppen bele: kutyaharc, kóbor kutyák, sintér telep, drog, bosszú.

A Fehér Isten-be felesleges társadalmi vagy akár politikai vonalat keresni, de valójában ez nem erről szól. Az én olvasatomban ez a film, hangulatában és történetében sokkal többet hordoz magában annál, hogy társadalmi aktualitásokat véljünk felfedezni. 

A Fehér Isten egy érzelmileg felfokozott alkotás, ami azokra is hatással lesz, akik nem kedvelik annyira a kutyákat. Dráma, thriller, izgalmak és feszültség - ez jellemzi igazán a filmet. A stáb Teresa Ann Miller és Halász Árpád profi idomár vezetésével 250 ebbel dolgozott a forgatáson. Természetesen nem esett bántódása egyik kutyának sem, hála a filmes trükköknek és az idomároknak. Lili szerepére nagyon jó választás volt Psotta Zsófia, aki hiteles volt a karakterben. Egy a világot nem ismerő, naiv kislány, de ha kell kiáll az érdekeiért. Talán az a legjobb a filmben, hogy az első néhány percben még Budapest utcáit nézzük, hogy épp hol járunk, majd a történet és a film hangulata azonnal magávalragad. 

FeherIsten_Idezetek (3)

„Külföldön óriási siker volt a film. Életem legpozitívabb élményei voltak a Cannes-i vetítések, ahol állandóan plusz előadásokat kellett szervezni”– nyilatkozta Mundruczó, majd hozzátette: - „Remélem, a hazai nézők is olyan pozitívan fogadják a Fehér Istent, ahogy külföldön.” 

FEHÉR ISTEN
Főszereplők: Psotta Zsófia, Zsótér Sándor, Thuróczy Szabolcs, Gálffi László, Nagy Ervin.
Fényképezte: Rév Marcell. Zene: Asher Goldschmidt. Írta: Wéber Kata, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória. Rendezte: Mundruczó Kornél

Mozibemutató: 2014. június 12.
Színes magyar film
Műfaj: thriller
Játékidő: 120 perc
Korhatár: 16

Forgalmazó: InterCom

A 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard kategória fődíjas filmje!

Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon