asdf

Isteni műszak

Isteni műszak (2013) 90 perces magyar fekete komédia
Premier dátuma: 2013. október 24.
Értékelésed:
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
A filmet még nem értékelte senki.

MILÁN (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa KISTAMÁS (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és FÉK DOKTOR (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabadítani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Előzetes

Képek

Isteni műszak Isteni műszak Isteni műszak

Stáblista

  • Bodzsár Márk
    Rendező
  • Keresztes Gábor
    Zeneszerző

Szereplők

  • Ötvös András
    Milán
  • Rába Roland
    Fék doktor
  • Keresztes Tamás
    Kis Tamás
  • Zsótér Sándor
  • Stork Natasa
Megosztás facebookon