asdf

Ralph Fiennes 5 legjobb szerepe

  • Szerző: P. Kristóf
December 22-én ünnepli ötvenegyedik születésnapját az angol színész, Ralph Fiennes. Az öt legjobb szerepével kívánunk neki legalább még egyszer ennyit!

5. Harry (Erőszakik)

Ebben a szokatlan stílusú angol krimi-vígjátékban egy Harry nevű gengszterfőnököt alakít, aki Burges-be, a meseszép belga városba küldi két alkalmazottját egy balul elsült akció után. Bár a filmben minden szereplő zseniális, de talán Fiennes teljesen kattant és esztelenül káromkodó figurája a legviccesebb, ráadásul az egész sztori mozgatórugója. Olyan, mintha Guy Ritche feldolgozná tarantino egyik forgatókönyvét és rá osztaná Samuel L. Jackson szerepét.

4. M (Skyfall)

Judi Dench még az első Pierce Brosnan-féle Bond filmben bújt a brit tikosügynök főnökének, M-nek a bőrébe. Ezt a szerepet egészen a Skyfall-ig tartotta, itt azonban eljött számára a vég és Ralph Fiennes vette át a helytét, ezzel a klasszikus Bond filmek hagyományához hűen ismét férfi lett. Bár Fiennes csak a film végén került a pozícióba, a következő mozikban már teljes állásban ő lesz M, ami a rövid részlet alapján nagyon illik hozzá.

3. Amon Göth (Schindler listája)

Spielberg holokauszt-drámájában Amon Göth-öt a náci táborparancsnokot alakítja, aki több ezer zsidó halálért volt felelős. Ez volt az első olyan filmje, melyben igazán megmutathatta színészi tehetségét, Oscar-díjra is jelölték a Legjobb mellékszereplő kategóriájában. Az embertelen német katona szerepe nem valami hálás, de olyan őszinteséggel adta vissza a náci háborús bűnös karakterét, hogy egy csapásra sztár lett belőle.

2. Voldemort (Harry Potter és a tűz serlege)

A Harry Potter sorozat negyedik részében először öltött alakot a széria főgonosza, Voldemort. Innentől kezdve ezt a szerepet is Ralph Fiennes játszotta, de olyan zseniálisan, hogy elképzelhetetlen lenne nélküle a produkció. Bár sokszor megmutatta, hogy pozitív szerepkörben is nagyszerű, de ő is azoknak a színészeknek a csoportjába tartozik, akik gonoszként tudnak kiteljesedni a vásznon, ráadásul orr nélkül még hátborzongatóbb. Ha mindez nem lenne elég, akkor még a sokak által gyűlölt Robert Pattinson-t is eltette láb alól a negyedik rész végén, mintha előre látta volna az Alkonyat-filmek eljövetelét. Nem hiába ő a legnagyobb varázsló.

1. Gróf Almásy László (Az angol beteg)

Az angol beteg című filmje nem csak filmművészeti szempontból fontos nekünk, de azért is mert, Almásy Lászlóról, a magyar Afrika-kutatóról szól. Ez volt az első alkalom, hogy Ralph Fiennes magyar karaktert játszon, ezt később Szabó István A napfény íze című filmjében megismételte. Nincsenek magyar felmenői, mégis rendkívül hitelesen játssza nemzetünk szülöttét, de nem csak nekünk volt öröm nézni, a film 9 Oscar-díjat kapott és Fiennes-t is jelölték a Legjobb főszereplő kategóriájában, de sajnos Geoffrey Rush elhappolta előle. Természetesen ettől a film és az alakítás semmit nem veszít értékéből, az egyik legszebb életrajzi alkotás.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz a Facebookon!

Megosztás facebookon