asdf

Matthew Davis pizzafutárként kezdte

Matthew Davis-t 2009-től a Vámpírnaplók című sorozatban láthattuk. De a sármos színészt a Doktor Szösziben tűnt fel, aki Reese Witherspoon expasiját formálta meg. Nem is gondolnánk, de bizony Matt pizzafutárként kezdte pályafutását.

matt1

A kezdetek 

Matthew W. Davis 1978. Május 8-án született Salt Lake City-ben, Utah államban. A Woods Cross Középiskolában tanult, ahol 2 évig aktívan rúgta a labdát a foci pályán. Később a dráma szakkör iránt kezdett érdeklődni. Ekkor már úgy érezte úgy, hogy a színészet számára az igazi mesterség. Már nem volt kérdés, hogy milyen szakmát választ magánka, így az  Utah Egyetemre ment, színművészeti szakra. Az egyetemi évek alatt pizzafutárként dolgozott. Egyszer Andy Garciának kellett házhoz szállítania, és mindent elkövetett utána, hogy újra találkozzon a népszerű színésszel.

Karrierje

Első szerepét 2000-ben kapta a Tigerland címû filmben, Colin Farrell oldalán. Szintén ebben az évben szerepelt a Rémségek Könyve második részében, majd a Pearl Harbor-Égi háboró (2001) és a Doktor Szöszi (2001) következett. A filmben III. Warner Huntingtont, Elle Woods (Witherspoon) jóképű barátját alakítja, aki a Dél-Karolinai Egyetem elvégzése utána a Harvard jogi karára jelentkezik. Matt pályafutása beindult, és több sikeres filmben is főszerepet kapott. 2009-ben megkapta Alaric Saltzman szerepét a CW nagysikerű sorozatában a The Vampire Diaries-ban. A mozikban 2009-ben a Twentieth Century Fox S. Darko című sci-fi thrillerében szerepelt Daveigh Chase, Briana Evigan, James Lafferty és Ed Westwick mellett. A 2010-es Örök várakozás (Waiting for Forever) című romantikus filmben Rachel Bilson oldalán tűnt fel, majd a Damages című sorozat néhány epizódjában vendégeskedett. Visszatérő szerepet kapott az FX A hatalom hálójában című sorozatban, vendégszerepelt a Különleges ügyosztály (Esküdt ellenségek: Meggyalázott áldozatok) című produkcióban, valamint az ABC Miért pont Brian? című sorozatában is fel-felbukkan.

drszöszi

Mistyc Falls szexi történelemtanára

Davis a misztikus város, Mistyc Falls történelemtanárát, később a hajthatatlan vámpírvadászt alakítja a Vámpírnaplók című sorozatban. A virginai kis város életét hamar felbolygatják a vámpírok, boszorkányok és egyéb  természetfeletti képességekkel rendelkező misztikus lények.  A lebilincselő cselekmény középpontjában egy szerelmi háromszög, féltékenység és ördögi játszmák állnak – vámpírok, vérfarkasok és más nem emberi lények kelnek életre a képernyőn. Davis mellett Nina Dobrev, Paul Wesley és Ian Somerhalder is játszik a sorozatban, ami a negyedik évadnál tart.

matt2

Érdekességek

A Doktor Szöszi után sokan úgy állítják meg az utcán, hogy: "Úristen, te vagy az a b*nkó a Doktor Szösziből". Davis szeret olvasni, és érdekli az ezotéria. Főleg a Tantrikus gyakorlatokat szereti kielemezni. Az űrlények létezése is központi kérdés nála. A való életben is imádja a történelmet.

Új sorozatban...

Legközelebb a CW misztikus sorozatában, a Cultban láthatjuk viszont. Itt Jeffet, az újságíró bloggert alakítja, aki a Cult című népszerű tévésorozat rajongóival készít interjúkat, hogy kiderítse, vajon nem ők ültetik-e át a valóságba az egyes epizódokban bemutatott bűncselekményeket. Miután a bátyja eltűnik, Davis karaktere önjelölt nyomozóvá válik, gyanúja pedig egyre inkább a történet fanatikus rajongóira terelődik.  Ez a lélektani dráma egy film a filmben is egyben: megkísérli bemutatni a valóra vált fikció romboló hatásait, azt az állapotot, amikor már lehetetlen elválasztani az életet egy kitalált történettől. Filmbéli partnere Jessica Lucas, a sorozat premierje 2013-ban várható.


Megosztás facebookon