asdf

Az Így jártam anyátokkal legemlékezetesebb mellékszereplői

  • Szerző: P. Kristóf
Ma sajnos véget ér az elmúlt évtized legsikeresebb vígjátéksorozata, az Így jártam anyátokkal, ugyanis március 31-én vetítik Amerikában a befejező dupla részt, mely örökre lezárja Ted Mosby gyerekeihez intézett monológját.

A kilenc évad során rengeteg sztár színesítette jelenlétével a szériát, ezért összegyűjtöttük nektek a legszórakoztatóbb és legnagyszerűbb mellékszereplőket a sorozat történetében.

Britney Spears

Karakter: Abbey

Évad: 2. évad

Ki ő: Ted menyasszonyának, a bőrgyógyász Stella-nak volt a recepciósa. A butuska és nyomulós karakter igazán zokon vette kedvenc építészünktől, hogy nem rá figyel igazán, így végül Barney ágyában köt ki, aki persze soha többé nem keresi, az Abbey nevű eltökélt lány pedig furcsa bosszút áll a nőcsábászon.

Emlékezetes pillanat: Amikor egy ismeretlen lány keresztbe tesz Barney minden csajozási igyekezetének, kénytelen kinyomozni, hogy ki akarhat bosszút állni. A lista azonban túlságosan is hosszú, de hatalmasakat nevethetünk a gonosz trükkjein, melynek kiváltója, mint a végén kiderül, nem más mint Abbey.

Bryan Cranston

Karakter: Hammond Druthers

Évad: 2. és 9. évad

Ki ő: Ted főnöke egy építészeti cégnél, de a legrosszabb fajta, aki egész nap csak azon ügyködik, hogy pokollá tegye alkalmazottai életét. Ha a Förtelmes főnökökben szerepelt volna, mostanra nem élne.

Emlékezetes pillanat: Amikor tervez egy pénisz alakú felhőkarcolót, amit visszautasítanak a befektetők, így Ted megmutathatja saját tervét és végül ő lesz a főnök.

Lucy Hale

Karakter: Katie Scherbatsky

Évad: 2. és 9. évad

Ki ő: Robin huga, akinek először akkor jut nagyobb szerep, amikor New Yorkba látogat. Igazi tinédzser, feszegeti a határait és minden áron le akar feküdni barátjával, hogy elveszítse szüzességét, de végül Ted meggyőzi, hogy ne hozzon elhamarkodott döntést.

Emlékezetes pillanat: Amikor Robin esküvőjének napján nővérével hokizik egy hotelszobában.

John Lithgow

Karakter: Jerome Whittaker

Évad: 6. és 9. évad

Ki ő: Barney Stinson biológiai édesapja, akit hosszú évekig a bácsikájának hisz, majd a hatodik évadban végre fény derül élete egyik legnagyobb titkára. 

Emlékezetes pillanat: Jerome és Barney elmennek bulizniés egy igazán vad estét töltenek el együtt, vagy legalábbis annak tűnik a totál részeg Barney emlékeiben. Másnap azonban kiderül, hogy csak ő ázott el, míg apja színlelte a balhékat, hogy a kedvében járjon.

Bob Barker

Karakter: saját maga

Évad: 2. évad

Ki ő: A népszerű amerikai tévés házigazda saját magát játsza a sorozatban, mert Barney anyja gyerekkorában a tévé előtt ülve azt hazudta neki, hogy ő az apja. A sorozatban akkor látható, amikor Barney elmegy a Szerencsekerék című műsorába, hogy megnyerje a főnyereményt és megismerkedhessen apjával.

Emlékezetes pillanat: Barney ott áll a műsor végén, megnyert mindent és el szeretné mondani, kicsoda is ő valójában, de végül inába száll a bátorsága és csupán megölelni tudja feltételezett szülőjét.

Alan Thicke

Karakter: saját maga

Évad: 3,5,6 és 8. évad

Ki ő: Ő is saját magát alakítja, ugyanis Alan Thicke egy népszerű kanadai színész, aki a Growing Pains című sorozattal vált ismertté. A történet szerint Robin Sparkles karrierjéhez is volt kőze, szerepelt a videóklipjeiben is, sőt mai napig jóban van Robinnal. 

Emlékezetes pillanat: Robin több videóklipje után végül előkerül múltjának legsötétebb pillanata, a nyolcvanas évek tanító kanadai tévéműsora, a Space Teens, melyben Alan az egyik főszereplő.

Nicole Scherzinger

Karakter: Jessica Glitter

Évad: 6. évad

Ki ő: Kanadai zenész, aki korábban Robin társa és legjobb barátnője volt, a Space Teens című sorozatban együtt oldottak meg bűntényeket matematikai számítások segítségével. Később

Emlékezetes pillanat: A két barátnő hosszú évek után végre kibékül, amikor közösen eléneklik a Two Beavers Better Than One című slágerüket egy kanadai kocsmában.

Tim Gunn

Karakter: saját maga

Évad: 5. és 9. évad

Ki ő: A népszerű amerikai divattervező és stylist is saját magát alakítkja a sorozatban, ugyanis ő Barney saját szabója, aki még az esküvőjére is ellátogat. 

Emlékezetes pillanat: Barney meg akar dönteni egy dögös pultost, aki utálja az öltönyöket, ezért kénytelen levenni a zakót, de nem bírja ki nélküle, így a wc-ben titokban felkapja néha. Emiatt azonban elszakad, ő pedig a szabójához szalad, aki történetesen Tim Gunn, de sajnos már ő sem tud segíteni.

Katy Perry

Karakter: Drága

Évad: 6. évad

Ki ő: Ted barátnőjének, Zoey-nak az unokatestvére. Szegény kicsit butus és naív, így bármit elhisz, amit mondanak neki. Először Ted randizik vele, de nem viszi ágyba, mert szerelmes Zoey-ba (akivel ekkor még nem jár), így végül Barney-n a sor.

Emlékezetes pillanat: Barneynak sikerül elcsábítania az egyszerű lányt és felteszi neki a szokásos kérdését: Kicsoda apuci? Arra viszont nem számít, hogy a lány visszakérdezi ugyanezt...

Kyle MacLachlan

Karakter: George Van Smoot, a Kapitány

Évad: 6,8,9. évad

Ki ő: Ted barátnőjének, Zoey-nak a volt férje, egy gazdag férfi, aki szeret hajózni, innen a beceneve. Később Ted miatt elválik feleségétől, majd összejön Robin hírolvasó kollégájával, de Lily-nek is munkát ad.

Emlékezetes pillanat: Marshall megfejti, mitől is olyan ijesztő a Kapitány. A szája nevet, de a szeme ölni tudna.

Jennifer Morrison

Karakter: Zoey

Évad: 6. és 9. évad

Ki ő: A Kapitány felesége, majd miután elvált, Ted barátnője. Az Arcadian nevű régi szálloda lebontása ellen tűntet, csakhogy pont ez az az épület, melynek helyén a Ted által tervezett felhőkarcoló épülne. Mindezek ellenére mégis együtt járnak egy darabig, de Tednek választania kell közte és az álma között.

Emlékezetes pillanat: Amikor Ted elmeséli Zoey korábbi balhéit, például hogy felgyújtott egy autót egy 2009-es Guns N' Roses koncert után.

Bob Odenkirk

Karakter: Arthur Hobbs

Évad: 3,5,6,8. évad

Ki ő: Marshall főnöke a Goilath Nemzeti Banknál. Eleinte még a nevét sem tudja és nem foglalkozik vele, de később jóban lesznek. 

Emlékezetes pillanat: Miután elhagyja felesége, egyetlen dolog hiányzik neki, mégpedig drága egyetlen kiskutyája, akivel még telefonon is beszélget.

Jennifer Lopez

Karakter: Anita Appleby

Évad: 5. évad

Ki ő: Egy párkapcsolati tanácsadó és írónő, akit Robin felkér arra, hogy leckéztesse meg Barney-t. 

Emlékezetes pillanat: Robin műsorában új könyvéről mesél, melynek lényege, hogy ne engedjék a nők a férfiaknak, hogy egyből ágyba vigyék őket. Közben pedig Barney pontosan ezt próbálja megtenni vele.

Jorge Garcia

Karakter: Steve Henry

Évad: 6. és 9. évad

Ki ő: Ted és Marshall haverja a fősuliről. Arról ismert, hogy mindig lemarad minden jó mókáról a rá telepedett átok miatt.

Emlékezetes pillanat: Amikor a színész a Lost című sorozatban alakított karakterével viccel, például bemondja a híres számsorát, amikor telefonbetyárkodni akarnak.

James Van Der Beek

Karakter: Simon Tremblay

Évad: 3,8,9. évad

Ki ő: Robin első barátja, aki feltánt a Sandcastles in the Sand című videóklipjében is. Később elhagyja őt egy másik lányért, majd évekkel később újra összefutnak New Yorkban és elkezdenek randizgatni, de a történelem ismétli önmagát...

Emlékezetes pillanat: Amikor meglátjuk, hogyan néz ki a jelenben Simon. Kopaszodik, elhízott, csóró és még mindig az anyjával él, de mindezt Robin nem veszi észre.

Seth Green

Karakter: Daryl LaCoutre

Évad: 8. évad

Ki ő: Marshall és Lily fősulis társa, aki teljesen rájuk szállt, miután egyszer babzsákfocit játszottak vele a parkban, ugyanis a srácnak nem voltak barátai. 

Emlékezetes pillanat: Deryl a pincéjébe hívja a házaspárt, akik teljesen berezelnek, hogy meggyilkolja őket, de végül kiderül, hogy csak egy kövér csekket akart nekik adni az általuk inspirált babzsáklabda bevételeiből.

Amanda Peet

Karakter: Jenkins

Évad: 5. évad

Ki ő: Marshall munkatársa a GNB-nél. Szintén Minnesotában nőtt fel és állandóan vicces dolgokat csinál az irodában, így mindenki rajta nevet. A sztorik alapján először mindenki kövér férfinak képzeli el, így Lily eléggé dühös lesz rá, amikor kiderül az igazság.

Emlékezetes pillanat: A Robin tévéműsorán alapuló ivós játék következményeként megcsókolja Marshallt az irodában, ami oda vezet, hogy végül Lily felfofozza.

Katie Holmes

Karakter: Naomi, a Lotyós tök

Évad: 7. évad

Ki ő: Már az első évadban szóba került, ugyanis Ted egy Halloween partin ismerkedett meg vele, ahol Lotyós töknek öltözött, de semmi többet nem tud róla, pedig nagyon megtetszett neki. Végül a hetedik évadban egymásra találnak és összejönnek, de kiderül, hogy egyáltalán nem is illenek össze.

Emlékezetes pillanat:  Ted és a Lotyós tök tíz évnyi várakozás után végre először megcsókolják egymást, ami sajnos borzalmas.

Enrique Iglesias

Karakter: Gael

Évad: 3. évad

Ki ő: Robin a Ted-del való szakítás után Argetinába menekül, ahol megismerkedik Gael-lel. Magával hozza a srácot Amerikába, de szép lassan rá kell jönnie, mennyire idegesítő is a való életben.

Emlékezetes pillanat: Marshall eleinte utálja őt, de végül nem tud ellenállni a dalainak és a masszázsának, gyermeki rajongással bámulja, teljesen belezúg.

Lájkold vagy oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz közösségünkhöz Facebookon! Csekkold videóinkat a Youtube-on.

Megosztás facebookon