asdf

20 érdekesség Hollywood egyik legdrágább filmjéről

  • Szerző: MoziStar
1995-ben Kevin Costner pályafutása fordulóponthoz ért. Elkészítette Hollywood történetének addigi legdrágább filmjét, a Waterworld – Vízivilágot, amely majdnem maga alá temette az addig sikert-sikerre halmozó színész karrierjét.

Húsz év elteltével a nézők is, és az alkotók is másként tekintenek a filmre, amelyről mára kiderült, hogy mégsem lett akkora kudarc, mint azt állították róla. A kerek évforduló alkalmából megosztunk húsz érdekességet a Waterworld – Vízivilág múltjáról és jelenéről.
Waterworld (1)

1. Már a nyolcvanas években felmerült a Waterworld – Vízivilág megfilmesítése. Az apokalipszis után, az egymással harcban álló és megszállottan a szárazföld után kutató túlélőkről szóló kalandtörténetet a kisköltségvetésű filmjeiről ismert Roger Corman akarta vászonra vinni. Viszont amikor látta, hogy 3 millió dollárnál többet kell rá áldozni, inkább letett róla.

2. Kevin Costner elsőre 65 millióra saccolta a költségeket. Erre a producerek rá is bólintottak. Az előkészületek, a díszletek, a népes statisztéria szerződtetése miatt azonban jelentősen nőttek a kiadások. Mielőtt egy kockát forgatott volna már elköltött 100 millió dollárt, a felvételek során pedig további 75 millió dollárt. A feszültségek enyhítése érdekében Costner a saját pénzéből 22 millió dollárt tett bele a film büdzséjébe.

3. A forgatókönyvön folyamatosan dolgoztak az írók a forgatás ideje alatt is. Összesen 36 ember folyt bele így-úgy a történet kitalálásába, ami rekord létszám még Hollywoodban is.Waterworld (2)

4. A szerződtetett forgatókönyvírók közt volt Joss Whedon, a Bosszúállók későbbi rendezője is, aki szimplán csak úgy titulálta a forgatáson töltött időt, hogy az „hét nap volt a pokolban”.

5. Az első három Mad Max film alkotói szintén ott lézengtek a Waterworld-Vízivilág felvételein, hogy tapasztalataikkal segítsék a stábot, de a kaotikus állapotokat látva végül leléptek a helyszínről.

6. Akadtak természetesen, akik végig kitartottak. Köztük a híres szörf bajnok, Laird Hamilton, aki Kevin Costner dublőre volt.

7. A problémákat tetézte, hogy a felvételek idején hurrikánok tomboltak Hawaii partjainál a stáb közelében. Az egyik forgószél szétrombolta a film egyik legfontosabb díszletét, ami tovább növelte a költségeket.

Waterworld (3)
8. A színészek szó szerint az életüket kockáztatták a nyílt vízi forgatáson. Jeanne Tripplehorn majdnem megfulladt, amikor kiesett a hajóból a háborgó tengerbe az egyik akciójelenet rögzítésekor. Búvárok mentették ki.

9. A kaszkadőrökre is rájárt a rúd. A csapat egyik vezetője, Norman Howell légembóliát kapott, amikor túl gyorsan emelkedett fel a mélyből. Szerencsésen túlélte a meggondolatlan tettét.

10. Kevin Costner a hajója árbócába akadt bele és csapódott vele együtt a vízbe. A mentőbúvároknak kellett a halálra rémült sztárt kivinniük a szárazföldre.

11. A rendező, Kevin Reynolds és a főszerepet alakító Kevin Costner korábban sok filmet készítettek együtt teljes egyetértésben. A Waterworld – Vízivilág forgatásán viszont halálosan összevesztek, mert másként képzelték el azt, hogy hogyan kellene a főhőst megformálni.

12. A vita odáig fajult, hogy három hónappal a bemutató előtt Reynolds otthagyta a produkciót és Costnernek egyedül kellett irányítani az utómunkálatokat.

13. A film zenéje sem született meg könnyen. Costner leváltotta a világzenés hangulatot árasztó melódiákat komponáló Mark Ishamet és a helyére szerződtette a Vészhelyzet sorozat zeneszerzőjét, James Newton Howard-ot. Őt azzal bízta meg, hogy a látványvilághoz passzoló, grandiózus zenei aláfestést készítsen.

14. Miután a forgatás 60 nappal túlnyúlt a tervezett három hónaphoz képest, az utómunkálatok sem mentek simán, illetve a marketingköltségek is megsokszorozódtak, ezért a költségvetés tovább duzzadt. Az alkotók 235 millió dollárt költöttek el összesen, mire a film a mozikba került.

15. Bár 1995-ben a Waterworld – Vízivilág az első helyen nyitott a mozikban, nem tudta a premier után megtartani a közönségét. Amerikában mindössze 88 millió dollárt keresett. Ehhez a világban hozzájött további 176 millió dollár. A 264 millió dolláros összbevétel, miután ennek a fele a mozi üzemeltetőknél maradt, masszív anyagi bukást jelentett.

Waterworld (4)16. Mára viszont szerény profit realizálódott a filmen. A neves amerikai szaklap, a Deadline számítása szerint immár 67 millió dolláros nyereségnél tart a Waterworld – Vízivilág.

17. Ez a pozitív változás többek közt a film utóéletének köszönhető, hiszen a tévék is előszeretettel vették meg a sugárzási jogait, illetve dvd-n, blu-rayen, de annak idején még videókazettán is jól fogyott.

18. A film bemutatásának húsz éves évfordulója alkalmából Costner is nyilatkozott és azt mondta, hogy a hibái ellenére mai napig örömmel gondol vissza erre a munkájára.

19. A régi sebek is begyógyultak. Costner és Kevin Reynolds kibékült. 2012-ben együtt készítették az Emmy-díjas western sorozatot, A Hatfield – McCoy viszályt.

20. A kétes dicsőséget jelentő „Hollywood legdrágább filmje” címet csak két évig őrizte meg a Waterworld – Vízivilág, mert 1997-ben James Cameron monumentális katasztrófafilmje, a Titanic megvalósítása és promóciós költsége bőven túllépte a 200 millió dollárt.

Megosztás facebookon