asdf

Új mutánsok érkezhetnek az X-Men csapatába

  • Szerző: Csákó Zsuzsi
  • Forrás: IC Press
A szuperhősök bebizonyították az erejüket: a világ mozijait már biztosan meghódították, a nézők pedig örömmel adták meg magukat. És Bryan Singer bízik a sajátjaiban.

A rendező az X-Men – Apokalipszis bemutatója előtt Londonban azt nyilatkozta, hogy az új X-Men kaland felveszi a versenyt a nagy franchise-gyárakkal, a DC Entertainmenttel meg a Marvellel is.

"Az X-Men univerzuma miden porcikájában legalább olyan nagy, mit az övék. És most, hogy Az eljövendő múlt napjaival sikeresen megkavartuk a kronológiáját, végtelen lehetőségek nyíltak benne." – nyilatkozta a rendező, akinek szellemi gyermekeként született sorozat már 9 filmből áll.

XMen_jelenetfoto (10)A számtalan lehetőség között most arról kérdezgetik a legtöbben, hogy vajon Deadpool csatlakozik-e az X-Men csapathoz, de a rendező szerint ezzel nagyon óvatosan és finoman kell bánni: Deadpool gúnyos humora és az X-Men filmek elszánt akcióhősei között túl nagy a távolság. Azért nem veti el teljesen a találkozás lehetőségét: az X-Force történetvonal bevonásával talán erre is sor kerülhet.

A rendező azt is elárulta az újságíróknak, hogy az Apokalipszis után (mely a nyolcvanas években játszódik, és minden eddiginél különlegesebb akciójeleneteket ígér), a kilencvenes években folytatódhat a sorozat. És akkor valószínűleg új mutánsok is érkeznek…

X-Men – Apokalipszis/X-Men: Apocalypsis - Hazai bemutató: 2016. május 19.

X-Men - Apokalipszis - Londoni premier - A képre kattintva tudod megnyitni a galériát.

Megosztás facebookon